RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő részletek: ezt történt Michael Schumacherrel a tragédia utáni éjszaka

Schumacher felesége eladja a közös szerelmi fészküket
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 30. 16:30

Michael Schumacher kemény dolgokon ment keresztül. Családját is nagyon megviselte a szörnyű baleset.

Megviselte Michael Schumachert a San Marinóban történt tragédia. A F1 német legendája álmatlanságban szenvedett, miután a brazil riválisa, Ayrton Senna halálos kimenetelű balesetet szenvedett 1994-ben.

Schumacher felesége eladja a közös szerelmi fészküket
Fotó: MTI

„Felmentünk a pódiumra, és azt mondták »kómában van«, de ez sok mindent jelenthetett. Emlékszem, ahogy két órával a verseny után Mr. Walkinshaw odajött hozzám, és elmondta, nagyon rossz a helyzet. Később már volt, aki azt mondta, meghalt, de nem lehetett mindent elhinni” – nyilatkozta akkoriban Schumacher.

Végül órákkal a verseny után jelentették be hivatalosan, hogy Senna életét valóban nem tudták megmenteni. Schumacher a lelki állapotáról a róla szóló dokumentumfilmben beszélt – írja a Bors.

Elmondta, felriadt az éjszaka közepén, és csupán három órát aludt egész éjszaka.

„A következő hetek pedig mér rosszabbak voltak. Aztán el kellett fogadnom, hogy meghalt” – fogalmazott akkoriban Schumi.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.