RETRO RÁDIÓ

Détári Lajos kiakadt: az én időmben nem volt ilyen

Détári Lajos üzent a két irányítóját nélkülöző Marco Rossinak is
SK
Szerző
SK
Létrehozva2021. 09. 08. 06:40

Sokáig úgy tűnt, Szoboszlai Dominik nem marad Budapesten az Andorra elleni világbajnoki selejtezőre.

Az Anglia elleni 4-0-s, majd az Albánia elleni 1-0-s vereségek után nagy szükség van a fociválogatott győzelmére Andorra ellen. A kezdőcsapatban eséllyel ott lesz Szoboszlai Dominik, aki finoman szólva sem remekelt a szeptemberi selejtezőkön. Korábban arról volt szó, hogy az RB Leipzig hazarendeli, azonban mégis maradhat.


Fotó: Nemzeti Sport

A németek szándékáról és Szoboszlai formájáról kérdezte a Bors Détári Lajost.

„Az én időmben nem volt ilyen. Amikor én játszottam Frankfurtban, később a görög vagy az olasz bajnokságban, olyan nem létezett, hogy egy klub visszarendelje a játékosát egy-egy hivatalos válogatott találkozó előtt – emlékezett a világválogatott klasszis. – El kellett engedni a nemzeti csapatba a focistákat. Persze tudom, mára már megváltoztak a szabályok, nagy hatalom van a profi klubok kezében.”

Détári Lajos
Fotó: MTI

Détári szerint a sérülésből visszatérő középpályásnak direkt fontos, hogy a hétvégi, Bayern elleni rangadó előtt játszhat még egy meccset.

„Szoboszlainak meccspercekre van szüksége egy ilyen hosszúra nyúlt kényszerszünetet követően. Szerintem jól jön neki a válogatott találkozó, és a Bayern ellen is játszani fog. Attól pedig senki se féltse, hogy különösebben elfárad az egy hét alatt lejátszott meccsektől, egy ilyen fiatal, profi futballistának ezt a megterhelést bírnia kell.”

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.