RETRO RÁDIÓ

Szomorú hírt közöltek: édesapja után a magyar válogatott focista is belehalt a koronavírusba

Szomorú hírt közöltek: édesapja után a magyar válogatott focista is belehalt a koronavírusba
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 16. 21:40

Handel György január elején került kórházba a koronavírus miatt, lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.

62 éves korában meghalt Handel György, az MTK korábbi egyszeres magyar válogatott futballistája – adta hírül az MTK Baráti Kör.

Handel, akinek korábban az édesapja is meghalt a járványban, január 4-én került kórházba, majd lélegeztetőgépre kellett tenni. Állapota azonban nem javult, az elmúlt napokban pedig még rosszabbra fordult, és szombaton meghalt.

Elment Hangya... Közzétette: MTK Baráti Kör2021. január 16., szombat

„Nagyon nagy hálával tartozom az orvosoknak, mindent megtettek a férjemért. A kórházban a lehető legjobb körülményeket biztosították számára, mindvégig küzdöttek érte. Nem az orvosokon és az ápolókon múlt, hogy nem sikerült megmenteni az életét. Szerencsére többször is bemehettem Gyurihoz, volt lehetőségem tőle elbúcsúzni” – idézi a Bors a korábbi játékos özvegyét.

Handel György 1959-ben született. Összesen 186 NB I-es mérkőzésen 39 gólt szerzett. Játszott az MTK-VM (1980-84), a Volán SC (1984-85, 1991), a Siófoki Bányász (1985), a Veszprémi SE (1985-86, 1989-90) és a Rába ETO (1986-89) csapataiban, majd légióskodott Máltán. A válogatottban egyszer játszott, az 1987. szeptember 23-i, Lengyelország ellen 3-2-re elveszített Európa-bajnoki selejtezőn a 81. percben csereként állt be.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.