Létrehozva: 2020.12.04.

Meglepő helyszín, itt bunyhózhat újra Mike Tyson és Roy Jones Jr.

Mindkét legenda lehetségesnek mondta a folytatást az első meccsük után.

Az orosz főváros, azon belül is a Vörös tér lehet a színhelye a két veterán amerikai profi bokszvilágsztár, Mike Tyson és Roy Jones Jr. második összecsapásának, amelyet 2021-ben rendeznének meg – írja az MTI.

Az ötlettel az orosz sportági szövetség főtitkára, Umar Kremljov hozakodott elő, aki amúgy az egyik jelölt az amatőr ökölvívók világszövetsége, az AIBA elnöki tisztére. Kremljov azt követően javasolta Moszkva történelmi terét színhelynek, hogy múlt hétvégén Los Angelesben ringbe szállt és döntetlenre végzett egymással az 54 éves Tyson és a nála három évvel fiatalabb Jones.

Roy Jones Jr. (balra) és Mike Tyson
Fotó: AFP

A két ex-világbajnok – a Staples Centerben a vírusos világjárvány miatt üres nézőtér előtt lezajlott – nyolcmenetes nehézsúlyú csatája után a háromfős zsűri nem hirdetett győztest. Tyson, aki 15 esztendeje vívta legutóbbi hivatalos mérkőzését, fittebbnek tűnt és végig agresszíven támadta a három éve még aktív riválisát, a vége azonban így is döntetlen lett. A fizetős tévék közvetítéseiből befolyó összegeken felül mindketten garantált pénzdíjért léptek szorítóba: Tyson – a Yahoo értesülése szerint – 10 millió dollárért, míg Jones 3 millióért bokszolt. Meccsüket követően mindketten lehetségesnek mondták a folytatást.

„Nekem felettébb tetszett, hogy ebben az életkorban, amiben ők vannak, nagyszerű küzdelmet vívtak, és minden generációnak példát mutattak, ezzel is népszerűsítve a bokszot” – nyilatkozta Kremljov a TASZSZ-nak. „Pompás lenne a visszavágót a Vörös téren megtartani. Ha kell, kész vagyok közbenjárni azért is, hogy Tyson Oroszország polgára lehessen.”

Utóbbi megjegyzése arra vonatkozott, hogy Jonesnak nemcsak amerikai, hanem orosz állampolgársága is van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élőben láttuk a vadonatúj Dacia Dustert, és döbbenet, mennyire kikupálódott

origo.hu

Egy szál semmiben gyönyörködik a havas tájban Tápai Szabina - kép

life.hu

A dietetikus elárulta, mennyi tojást kellene megennünk egy hét alatt

mandiner.hu

Zelenszkij foghatja a fejét: NATO-tagállamba látogat az orosz külügyminiszter

metropol.hu

Hunyadi Donatella elárulta, miért nem Kiszel lett a vezetékneve

origo.hu

Szinte felismerhetetlen legújabb képén a pornómodell Molnár Anikó (18+)

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. november 30.: Az Oroszlán kritikát kap, a Szűz nemet mond csütörtökön

vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Veretlenül csoportelső a magyar válogatott, van, akinek ez másfélmilliót jelentett

SPORT

Szoboszlai: a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés

SPORT

Ekkora kedvenc Angliában Szoboszlai, Dzsudzsák mer nagyot álmodni

SPORT

Belehalt a sérülésébe a profi hokis, akinek a mérkőzés során vágta el a torkát egy korcsolya pengéje

SPORT

Elrabolták Szoboszlai Dominik csapattársának szüleit

SPORT

Ők voltak 1956 magyar sportoló hősei

SPORT

Szoboszlai Dominik: ezt mi jobban akartuk

SPORT

Ezt mondta Marco Rossi a győztes magyar-szerb mérkőzés után