RETRO RÁDIÓ

Idén már a VAR is segíthet a Fradinak a Bajnokok Ligájában

Idén már a VAR is segíthet a Fradinak a Bajnokok Ligájában
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 09. 23. 07:20

A Ferencváros ma 21 órától a norvég Molde otthonában lép pályára a labdarúgó Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén. Az eddigi selejtezőkkel ellentétben itt már videobíró-technológia (VAR) is segíti a játékvezető munkáját.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásai alapján az első három selejtezőkörben nem volt lehetőség a VAR (videobíró) használatára, azonban a csoportkörről döntő, playoffkörben már alkalmazható a technológia. A Fradi tavalyi európai kupamenetelését figyelembe véve ez jó hír a magyar bajnoknak, hiszen több fontos esetben tévedett a kárára a játékvezető. Ez a VAR használatával kiküszöbölhető lett volna.

A Fradi már a svéd, a skót és a horvát bajnokot is kiverte
Fotó: MTI

Az Európa-liga csoportkörének utolsó fordulójában a bolgár Ludogorec otthonában egy kezezés miatt járt volna büntető a Ferencvárosnak, amit nem vett észre a játékvezető 0-0-s állásnál, nem sokkal ezután pedig betalált a bolgár csapat.

„Őszintén megvallva, a meg nem adott tizenegyes kissé visszavetette a csapatot”

– mondta el a találkozót követően Szerhij Rebrov, az FTC ukrán vezetőedzője.

A találkozó végül 1-1-el ért véget, győzelem esetén a Fradi jutott volna tovább a csoportból, ami a sportszakmai siker mellett közel 300 millió forintot hozott volna a konyhára.

A bosnyák válogatott balhátvéd, Eldar Civic kétszer jutott a kiállítás sorsára durvasága miatt, az Espanyol elleni 2-2-es El-csoportmeccsen, valamint a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtező visszavágón (0-4). Ezeknél az eseteknél a VAR segítségével, lehet, megúszta volna a piros lapot a 24 éves focista.

A VAR is segíti a játékvezető munkáját a BL-playoffkörében
Fotó: AFP

A topligákkal ellentétben a Bajnokok Ligájában nem egy központi stúdióban kap helyett a videobíró, hanem rendszerint a stadionon belül helyezik el.

„A Bajnokok Ligájában más a helyzet, mint amit eddig láthattunk egy átlagos bajnoki forduló alatt. Az UEFA-nak több busz áll rendelkezésére, ezek pedig a videobíró bevezetése óta rendszerint a stadionon belül helyezkednek el. Itt állítják fel a VAR-nak szánt stúdiót, tehát egy ilyen mérkőzésen nincs konkrét központ. A stúdióban ülők az egész találkozót figyelemmel kísérik, de csak négy esetben avatkozhatnak közbe”

– mondta el a Szabó Zsolt, korábbi FIFA-játékvezető a Ferencváros honlapján.

A tét tehát óriási a Molde ellen, amennyiben a Fradi sikerrel veszi az oda-visszavágós párharcot, bejut a BL-csoportkörébe, kiesés esetén az El-főtábláján folytathatja.

Négy esetben avatkozhat közbe a VAR 1. A mérkőzésen esett gólok alapos vizsgálata 2. A tizenhatoson belül történő szabálytalanságok 3. Melyik játékos kapott sárga vagy piros lapot 4. Közvetlen piros lapos szituáció

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.