RETRO RÁDIÓ

„Idén jobb esélyeink vannak a Dinamo ellen” – bizakodó a Fradi sztárja a BL-sorsolást követően

Nguen, Tokmac
GG
Szerző
GG
Létrehozva2020. 08. 31. 19:30

A Ferencváros a horvát Dinamo Zagrebbel játszik a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében.

A Fradi hazai pályán fogadja két hét múlva a horvát bajnok Dinamo Zagrebet a BL-selejtezőjében. Tavaly ugyanebben a fázisban találkozott a két csapat, akkor az idegenbeli 1-1 után, hazai pályán 4-0-ra kapott ki a Ferencváros. Az idei két selejtezőn három gólt szerző Tokmac Nguen bizakodó a párharc előtt.

Tokmac Nguen szerezte a Fradi győztes gólját Glasgow-ban
Fotó: MTI

„Jól emlékszünk a Dinamo Zagreb együttesére, hiszen tavaly idegenben és a Groupama Arénában is megmérkőztünk ellene: Zágrábban remek eredményt értünk el, hazai pályán viszont vereséget szenvedtünk. Ezúttal egyetlen mérkőzés dönt a továbbjutásról, melyet Budapesten rendeznek. A tavaly szerzett nemzetközi tapasztalat a hasznunkra vált, szerintem sokat fejlődtünk az előző idényhez képest, ezért úgy érzem, hogy az idén jobb esélyeink vannak a Dinamo ellen. Persze, ezzel együtt is nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Dinamo Zagreb egy nagyon jó csapat. Nem lesz könnyű dolgunk, de legutóbb a Celtic elleni mérkőzésen is bebizonyítottuk, hogy magasabban jegyzett csapatok ellen is képesek vagyunk megállni a helyünket”

- mondta el Tokmac a klub honlapján.

Hajnal Tamás, a Ferencváros sportmenedzsere elmondta, hogy egy mérkőzésen minden lehetséges, és a hazai pálya előnye is sokat érhet.

„Ismét egy nagyon erős ellenfelet kaptunk, ahogyan azt az előző körökben tapasztalhattuk, de vállaljuk a kihívást, és ennek is azzal a céllal megyünk neki, hogy kiverjük a Dinamót és bejussunk a playoffba. Annak nagyon örülünk, hogy hazai pályán játszhatunk, ez mindenféleképpen jó. A csapat a Celtic ellen már megmutatta, hogy ilyen erősségű ellenfelekkel szemben is képes sikerrel szerepelni. Egy mérkőzésen minden lehetséges, a Dinamo az előző körben is megszenvedett, megvan minden esélyünk a továbbjutásra”

- nyilatkozta az M4 Sportnak Hajnal Tamás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.