RETRO RÁDIÓ

Koronavírus, veszélyben a fociedzők

Koronavírus, veszélyben a fociedzők
SK
Szerző
SK
Létrehozva2020. 05. 25. 10:30

A járvány után sem ismernek kegyelmet a magyar focibírók. A zárt kapus meccseken mindent jobban hallanak, így az esetleges káromkodásokat is.

A koronavírus-járvány után sok új, eddig szokatlan dologhoz kell alkalmazkodniuk a résztvevőknek egy focimeccsen. Erre hamar rájöttek a Mezőkövesd-Mol Fehérvár kupameccs résztvevői is. Nézők nélkül ugyanis tényleg szinte mindent lehet hallani: ennek esett most áldozatul a két vezetőedző: a hazai oldalon Kuttor Attila piros lapot kapott reklamálásért, míg a fehérváriak spanyol mestere megúszta egy sárgával a beszédet. Mindketten szigorúnak tartották a büntetést.


MTI/MTI Fotószerkesztõség/Czeglédi Zsolt

„Egy félreérthető mondat miatt kaptam a piros lapot, ha esetleg emiatt nem ülhetek le a kispadra a visszavágón, azt is meg fogjuk majd oldani” – mondta az 1-1-re végződő meccs után Kuttor, aki minden bizonnyal csak a lelátóról nézheti majd a keddi visszavágót.

Joan Carrillo szerint csak tizenegyes miatt reklamált, lehet, hogy már azt sem szabad?

„Úgy gondolom, hogy elmaradt egy tizenegyes akkor, amikor Houri a földre került a második játékrészben. Néztem a visszajátszást a lefújás után, most is azt gondolom, hogy büntetőt kellett volna kapnunk. Annyit mondtam a bírónak, hogy „penalty, penalty”, azaz 11-es, ezután kijött a bíró és kaptam egy sárgát, előfordul az ilyen” – mondta a Vidi spanyol mestere, akinek nem kell attól tartania, hogy kihagyja a visszavágót.

Mindkét edző büntetést kapott Fotó: Nemzeti Sport

Sportpszichológusok szerint a zárt kapus meccsek a bírókra is más hatással vannak. Nézők nélkül kisebb a nyomás rajtuk, így bátrabban hozzák meg az ítéleteket. Emellett mindent jobban hallanak, és mivel nincsenek tekintettel a koronavírus hatásaira a fociban, a beszédért is jár a büntetés az edzőknek és a játékosoknak is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.