RETRO RÁDIÓ

Rendkívüli állapot, megszakítják az olimpiai láng kiállítását

Rendkívüli állapot, megszakítják az olimpiai láng kiállítását
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 04. 09. 13:30

A láng március 12-én lobbant fel az ókori játékok helyszínén, Olümpiában, a japánok március 19-én vették át a fáklyát, amely másnap érkezett meg Japánba.

Megszakítják az olimpiai láng fukusimai kiállítását, miután kedden hét prefektúrában rendkívüli állapotot hirdetett ki Abe Sindzó japán miniszterelnök, hogy megfékezze az új koronavírus terjedését – írja az MTI.

Fotó: AFP

A járvány miatt jövő évre halasztott tokiói játékok szervezőbizottsága úgy tervezte, hogy az érdeklődők április végéig megtekinthetik az ötkarikás esemény egyik jelképét, amelyet a fukusimai labdarúgóbázison állítottak ki egy héttel ezelőtt. Eddig a 2011-es nukleáris katasztrófa idején egészségügyi központként működő létesítménybe korlátozottan engedték be a látogatókat délelőtt 9 és délután 4 óra között, és mindenkinek kötelező volt a maszk, valamint a kesztyű viselete. A lángról lehetett fotókat is készíteni.

A keddi bejelentés után azonban a szervezők közölték: törlik a kiállítást és mindenkit arra ösztönöznek, hogy maradjon otthon.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.