RETRO RÁDIÓ

Pirosbetűs ünnep, így emlékezik a legenda a magyar foci világsikerére

DISZTL Péter
Szabó Tamás
Szerző
Szabó Tamás
Létrehozva2020. 04. 24. 12:50

Legutóbb napra pontosan 35 éve jutott be magyar futballcsapat egy nemzetközi kupasorozat döntőjébe.

Harmincöt éve ilyenkor az egész ország Vidi-lázban égett. A fehérvári csapat a Dukla Praha, a Paris Saint-Germain, a Partizan Beograd és a Manchester United testén keresztül bejutott az UEFA Kupa elődöntőjébe, ahol a Zseljeznicsarral találkozott. Az első meccsen 3-1-re nyert a Videoton, vagyis előnyben várta az 1985. április 24-i visszavágót. Disztl Péter, a Vidi legendás, 37-szeres válogatott kapusa a Ripostnak elmondta, kicsit megbénította őket a tudat, hogy bejuthatnak a döntőbe.

Disztl Péter munkában a Zseljeznicsar ellen
Fotó: MTI

„Ez volt a második jugoszláviai fellépésünk abban a sorozatban – mondta Disztl. – Tudtuk, hogy Belgrád után Szarajevóban is félelmetes hangulat lesz. Ráadásul kicsit megbénított minket az esélye annak, hogy döntőbe juthatunk, és a Real Madriddal játszhatunk. Sokkal többet hibáztunk.”

A Zseljeznicsar kihasználta a fehérvári hibákat, a 73. percben, Curic góljával már 2-0-ra vezetett, és továbbjutásra állt.

„Jobbról jött egy beadás, és én már azt néztem, hogy kit tudok indítani, ha elkapom. Sajnos a karomról kipattant a labda, visszafejelték a kapu elé, ahol Curic lesen állt, hiszen én a 11-es pontnál voltam, ő pedig az ötösről lőtt a hálóba. A meccs végéig többször elmondtam a német bírónak, hogy biztosan les volt, de azzal már semmire sem mentem.”

Disztl Péter március 30-án ünnepelte a 60. születésnapját Fotó: vidi.hu

A Vidinek 13 perce maradt arra, hogy gólt szerezzen. A hajrában már a hátvédek is támadtak, és végül a 88. percben ők hozták össze a továbbjutást jelentő találatot, Disztl László átadását Csuhay József lőtte a hálóba.

„A jugók elkezdték ünnepelni magukat, 2-0-nál biztosra vették a továbbjutást. Az utolsó 15 percben már jobban támadtunk, gólt kellett szereznünk a továbbjutásunkhoz, és két perccel a vége előtt az öcsém gólpasszt adott Csuhay Józsinak. Ekkor olyan felszabadultságot éreztem, hogy végig futottam a pályán, és a nyakába ugrottam. Addig kicsit őrlődtem a Zseljo második gólja miatt, hibáztattam magam, a gólunknál viszont úgy éreztem, a csapat segített nekem, kihúzott a bajból. Ez volt a pályafutásom egyetlen olyan gólja, amikor kirohantam. Sem előtte, sem utána nem tettem ilyet, mindig csak intettem a góllövőnek. Habár 2-1-re kikaptunk, de 4-3-as összesítéssel döntőbe jutottunk.”

A Videoton a Real Madrid elleni visszavágó előtt MTI Fotó: Németh Ferenc

A Zseljeznicsar elleni siker után a Videoton a Real Madriddal találkozott a döntőben. Székesfehérváron 3-0-ra kikapott a Vidi, viszont a visszavágón 1-0-ra nyert a Bernabeu Stadionban, így a második helyen zárta az UEFA kupa sorozatot.

„Az éremátadásnál díszkört futottunk, és 100 ezer ember kiabálta, hogy Videoton. Szerintem a Bernabeu Stadion történetében soha nem éltettek ennyire ellenfelet, elismerték a teljesítményünket. A madridi döntő pályafutásom egyik legnagyobb mérkőzése volt. Mindig emlegetik, hogy megfogtam Valdano 11-esét. Erre rendre azt felelem, azon a meccsen az volt a legkisebb és a legszerencsésebb védésem.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.