Létrehozva: 2019.08.06.

Leégett a Vidi, csak ez mentheti meg a csapat edzőjét

Mostantól az állása a tét Marko Nikolicsnak. Sajtóhírek szerint a Mol Fehérvár FC trénere kizárólag akkor maradhat a csapat élén, ha a csúfos, Európa-liga-kiesés után bajnoki címet nyer az együttessel.

Könnyen lehet, hogy Marko Nikolics hallgat a kritikákra. Miután a Mol Fehérvár FC csütörtökön meglepetésre kiesett a liechtensteini Vadúzzal szemben az Európa-ligában, három nappal később a szerb edző alaposan felforgatta együttesét.

Az NB I nyitányán a Kaposvár ellen Fiola Attila, Boban Nikolov, Stopira, Georgi Milanov, és Marko Scsepovics is kikerültek a kezdőcsapatból. Különösen utóbbi, Scsepovics szerepe érdekes, mert Nikolics rengeteg bírálatot kapott miatt az utóbbi időben. A szerb csatár ugyanis régóta gólképtelen, az NB I-ben március 30-án talált utoljára a hálóba, ráadásul nem csak a teljesítményét, hanem a hozzáállását is számos kritika érte.

Persze az sem mellékes, hogy Nikolics éppen most ültette kispadra Scsepovicsot. Szerb sajtóhírek szerint ugyanis a Vaduz elleni kieséssel megingott a bizalom a tréner iránt, aki kizárólag akkor tarthatja meg az állását, ha bajnoki címet nyer a fehérváriakkal. Az arcpirító EL-kiesés után a Vidi vezérei azt már nem néznék el az edzőnek, ha a csapat sorrendben másodszor is lecsúszna az NB I aranyérméről. Minden bizonnyal az ultimátumnak is köszönhető, hogy Nikolics felforgatta a csapatát a Kaposvár elleni meccsre, amit 4-2-es sikerrel zártak. A tréner úgy vélte, együttese jól reagált az új helyzetre:

"Számunkra immár a magyar bajnokság a legfontosabb. Ezt az öltözőben is elmondtam, és úgy látom, erre jól reagált a csapat. Megértették a fiúk, és jó rajtot vettek a Kaposvár ellen.

Kérdés, a folytatás milyen lesz? Úgy tűnik, újabb vereségek, hullámvölgyek már nem férnek bele. Nikolics többet nem hibázhat, ha szeretné megőrizni az állását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

ripost.hu

Nem fogsz örülni: mutatjuk, milyen hatással lesz a szervezetedre a közelgő telihold

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Áll a bál, életveszélyes drogtanyára küldik a szurkolókat az Eb-n

TÜZELŐÁLLÁS

Mennél szurkolni? Pofátlanul túlárazzák a jegyeket a párizsi olimpián

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló