2 éve

Bombameglepetés, óriási verést kapott a Fradi

Jókora meglepetés született a labdarúgó OTP Bank Liga 21. fordulójának slágermérkőzésén.

A harmadik helyezett Mezőkövesd nagy meglepetésre 3-0-ra verte otthon a listavezető Ferencvárost. A hazaiak részéről Karnitskiy, Besirovic és Cseri volt eredményes. Az eredmény azt jelenti, hogy az FTC előnye három pontra olvadt a második Mol Fehérvár FC-vel szemben. Igaz, a Fradi két mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Váratlanul nagy verést kapott a Fradi
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Kuttor Attila, a Mezőkövesd mestere hetedszer meccselt a Ferencváros ellen, és most tudott nyerni először. A jelenlegi NB I-es mezőnyből immár valamennyi csapat ellen van legalább egy sikere az edzőnek.

A két csapatnak ez volt a 13. mérkőzése az élvonalban, a Mezőkövesd korábban csak egyszer, 2016. december 3-án tudott nyerni a korábbi FTC-tréner, Pintér Attila irányításával.

A Ferencvárosnak ez volt a második veresége a bajnokságban, tavaly augusztus óta 17 meccset vívott meg veretlenül.

NB I, 22. forduló, eredmények: Mezőkövesd-Ferencváros 3-0, Kisvárda-Diósgyőr 2-2, MOL Fehérvár FC-Zalaegerszeg 4-1, Paks-Debrecen 4-2, Kaposvár-Újpest 0-1, Budapest Honvéd-Puskás Akadémia 1-1. Az élcsoport: 1. FTC 46 pont/20 mérkőzés, 2. Fehérvár 43/22, 3. Mezőkövesd 41/22.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Eltiltották a szexi játékvezetőnőt, bánatában pornómodellnek állhat - képek

origo.hu

Sosem hallott részletek derültek ki Zámbó Jimmy és Gregor Bernadett kapcsolatáról

borsonline.hu

Zsókának nincs más lehetősége: saját fiát kénytelen beperelni

mandiner.hu

Megrázó fotó Törökországból: nem engedte el halott lánya kezét egy férfi

ripost.hu

"Édesanyám karjaiban halt meg az öcsém" - leszúrták a 19 éves focistát

borsonline.hu

Terrorista támadás érte Judy közösségi oldalát

travelo.hu

Márciusban vehetünk végső búcsút a legismertebb magyar madarásztól

ripost.hu

Megrázó videó a törökországi pokolból: zokogva kér segítséget a világhírű focilegenda

ripost.hu

Megszólalt Zámbó Krisztián, durva dolgokat állít Zsuzskáról

ripost.hu

„Rám borult, úgy sírt és azt mondta, itt a vég!” - Öngyilkos lett egy fiatal nő Gyöngyösön

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Meghalt Grózer Anna

SPORT

Gyászol a sportvilág: Meghalt az olimpiai bajnok kézilabdázó

SPORT

Ezzel a magyar focistával bulizott Pelé

SPORT

Ronaldo szerelme hatalmas villantással indított Szaúd-Arábiában

SPORT

Pelé búcsúztatója: ezt akarja a FIFA

SPORT

Messi, vagy Maradona? Ganxsta Zolee megmondta a frankót

KIAJOBB

Újabb nagy csapás fenyegeti a sérüléséből lábadozó Gulácsit

KIAJOBB

"Csak Dárdai a megoldás" - Matthäus a magyar edző mellett kampányol a Herthánál