RETRO RÁDIÓ

Sporttörténelmi pillanat Budapesten, őket fogadta a magyar válogatott

Sporttörténelmi pillanat Budapesten, őket fogadta a magyar válogatott
ST
Szerző
ST
Létrehozva2020. 01. 14. 16:50

Sporttörténelminek nevezhető együttműködés keretében az elmúlt év végén Magyarországon edzőtáborozott a katari curlingválogatott.

A katariak a Kamaraerdei úti pályán a magyar válogatott segítségével tettek fontos lépéseket a nemzetközi mezőnyhöz való felzárkózáshoz – írja a szövetség honlapja.

Fotó: www.curling.hu

A hazai szövetség közleményében emlékeztetett, hogy a kapcsolat nem véletlen, ugyanis az arab ország csapatát a nagy nemzetközi tapasztalattal rendelkező Belleli Lajos irányítja, elsősorban neki köszönhető, hogy a katariak olyan feltételek mellett készülhettek közel egy hetet, melyek hazájukban egyelőre még nem adottak. Az edzések és a magyarok elleni edzőmérkőzések elsősorban a katari játékosok fejlődését segítették, Katarban ugyanis nincs curlingpálya, ezért csak limitált jégidővel, korcsolyajégen tudnak edzeni.

„Nagyon aktív és hasznos hetet tölthettünk Budapesten, ahol a tervezett program többségi részét el tudtuk végezni. Baráti a viszony a két szövetség között, és most egy újabb lépést tettünk az együttműködésben a két évvel ezelőtti edzői szeminárium után”

fogalmazott Belleli.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.