RETRO RÁDIÓ

Történelmi magyar siker, ilyen még nem volt a Bundesligában

RB Leipzig v FC Bayern Muenchen - Bundesliga
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 23. 10:00

Tíz év alatt az ötödosztályból Németország élére tornázta magát az RB Leipzig labdarúgócsapata, amely őszi első lett a Bundesligában.

Őszi elsőként ünnepel az RB Leipzig, amely 17 forduló után vezeti a Bundesligát. Hatalmas sikerről beszélhetünk, hiszen a lipcseiek 2009-ben alakultak, és akkor az volt a céljuk, hogy tíz éven belül a német első osztályban szerepeljenek.

Gulácsi Péter Fotó: Getty Images

Ezt végül hét esztendő alatt abszolválták, azóta pedig évről-évre szenzációt okoznak. Tavaszig egy-egy Bundesliga bronz- és ezüstérem, egy Német Kupa-döntő, és egy Európa-liga negyeddöntő szerepelt a nevük mellett. Ősszel ezt bővítették, megnyerték a Bajnokok Ligája csoportjukat, szombaton pedig az első helyen zárták a Bundesliga őszi idényét.

Magyar szempontból az utóbbi történelmi sikernek számít, tudniillik először fordult elő, hogy két játékosunk is őszi első lett a német élvonalban. Ráadásul mindketten alapemberek, Gulácsi Péter az első számú kapus, a jelenleg sérült, Orbán Willi pedig csapatkapitányként tevékenykedik.

A magyar szál korábban is erős volt, Bódog Tamás 2012-től három éven át, míg Lőw Zsolt 2015-től szintén három szezonon keresztül másodedzőként dolgozott a lipcsei klubnál. Vagyis nem túlzás kijelenteni, magyarokkal ír történelmet a német alakulat.

Jövőre újabb lépést tehetnek a ranglétrán: a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Tottenhammel találkoznak, míg a Bundesliga folytatását pedig két pont előnnyel várják az élen. Németországban az utóbbi hét évben a Bayern München nyerte a bajnokságot. Jókorát szólna, ha a magyarokkal menetelő lipcseiek törnék meg a bajorok hegemóniáját.

Lisztes Krisztián is alapemberként ünnepelt Gulácsi Péter és Orbán Willi előtt legutóbb Hajnal Tamás szerzett magyar játékosként őszi elsőséget Németországban. Azonban nem érezhette magáénak a sikert, hiszen csak kerettag volt a 2010-es Dortmundban. Alapemberként utoljára Lisztes Krisztián ünnepelhetett, hiszen 2003-ban a Werder Bremen valamennyi őszi meccsén kezdőként járult hozzá az első helyhez.

 

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.