RETRO RÁDIÓ

Komoly a tét, 150 milliót kapnak a magyar csapat tagjai

Stollár Fanny
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 12. 10. 18:40

A tenisz Fed Kupa fináléjára készül a magyar női csapat.

Félmillió dollárt (150 millió forint) kap a házigazda magyar csapat a női tenisz Fed Kupa döntőjében, amelyre áprilisban kerül sor a budapesti Papp László Sportarénában.

Stollár Fanny MTI Fotó: Kovács Tamás

A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) tájékoztatása szerint az összeget annak a függvényében osztják szét, hogy ki hányadik játékosa az ötfős csapatnak (ez a világranglistás helyezéstől függ), valamint attól is, hogy az illető pályára lép-e, illetve nyer-e vagy sem.

Az MTSZ emlékeztetett arra, hogy korábban a részvételért a nemzeti szövetségek kaptak díjazást a nemzetközi szövetségtől (ITF), de az új lebonyolítás szerinti döntőkben – a Davis Kupában 18 csapatos, a Fed Kupában 12 csapatos, egyhetes eseményeken – az ITF közvetlenül a játékosok számára is meghatározott pénzdíjat.

A budapesti döntő sorsolását február 11-én tartják a Szépművészeti Múzeumban, az esemény díszvendége a legendás Billie Jean King, az amerikaiak 12-szeres Grand Slam-bajnoka lesz.

Az újjászervezett Fed Kupa selejtezőit február 7-8-án vívják, és a nyolc győztes csatlakozik az április 14. és 19. közötti, 12 csapatos finálé biztos résztvevőihez: a házigazda magyarokhoz, az idén döntős ausztrálokhoz és franciákhoz, valamint a szabadkártyás csehekhez. A finálénak nemcsak jövőre, hanem 2021-ben és 2022-ben is Budapest lesz a házigazdája.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.