RETRO RÁDIÓ

A népszavazás kinyírná az atlétikai vb-t

GYULAI Miklós
Szabó Tamás
Szerző
Szabó Tamás
Létrehozva2019. 11. 20. 09:15

Habár a csepeli önkormányzat támogatja az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai vb budapesti megrendezését, egy esetleges népszavazás végzetes csúszást okozna az építkezésben.

A csepeli önkormányzat 11 igen szavazattal, 5 ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta az atlétikai stadion felépítését és a 2023-as atlétikai vb budapesti megrendezését. Előtte Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) képviselőivel tárgyalt, és a MASZ honlapja szerint annak ellenére pozitív volt az egyeztetés, hogy a főváros eddig nem támogatta rendezést. Gyulai Miklós, a MASZ elnöke ezt megerősítette a Ripost-nak.

Gyulai Miklós Fotó: MTI

„Abból a szempontból mindenképpen előrelépés történt, hogy nincs elutasítás, nincs küzdelem, szinte mindenki támogatólag áll ki az ügy mellett, a csepeli közgyűlésen is pártokon átívelő összefogás volt – fogalmazott Gyulai. – Bízom benne, hogy mindenki megérti és látja a pozitívumokat. Egy 77 hektáros zöldmezős beruházásról beszélünk, amely sportesemények megrendezésére is alkalmas. Ez egy olyan közösségi felület lenne, amilyen Magyarországon egyáltalán nincsen. Az élsporttól a szabadidősporton át a testnevelési órákig ez a hely mindenre alkalmas, hiszen egy olyan sport és szabadidő parkról beszélünk, ami a közt fogja szolgálni.”

Azonban sürget az idő, hiszen még egy kapavágás sem történt a területen. Ráadásul egy népszavazási kezdeményezés tovább halaszthatja a munkálatokat. Mivel sürget az idő, egy népszavazás gyakorlatilag kinyírhatja az egész világbajnokságot.

„A Magyar Atlétikai Szövetség szeretné folytatni a megkezdett munkát, a mi feladatunk, hogy Budapesten egy fantasztikus világbajnokság kerüljön megrendezésre, bízunk benne, hogy ehhez minden feltétel adott lesz. Az biztos, hogy a világbajnokságig hátralévő idő nagyon kevés, ki vagyunk centizve.”

A sportolók is harcolnak

A jelenkor egyik legnépszerűbb és legsikeresebb magyar atlétája, Baji Balázs már hetek óta kampányol a világbajnokság mellett. A világbajnoki bronzérmes gátfutó pályafutásának koronája lenne a hazai viadal. Más sportág kiválóságait is megszólította, így Hosszú Katinka úszó és Kovács Katalin kajakkirálynő is kiállt a pesti vébé mellett.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.