RETRO RÁDIÓ

Szemtől szemben, Tusupról beszélt Katinka új szerelme

Szemtől szemben, Tusupról beszélt Katinka új szerelme
ST
Szerző
ST
Létrehozva2019. 10. 04. 07:05

A pénteken kezdődő budapesti úszó-világkupán találkozhat először Hosszú Katinka új párja, Gelencsér Máté, valamint a klasszis sportolónő korábbi férje és edzője, Shane Tusup.

Pénteken rajtol a Duna Arénában az úszó-vk budapesti állomása. Shane Tusup először nézhet farkasszemet Hosszú Katinkával válásuk óta, ráadásul először találkozhat majd korábbi szerelme új párjával, Gelencsér Mátéval.

Hosszú Katinka
Fotó: Szabolcs László

Együtt érkezett Katinka és párja a sajtótájékoztatóra

Katinka kapcsolatára a nyár elején derült fény a jóképű modellel, azóta viszont már elválaszthatatlanok egymástól, minden eseményen együtt mutatkoznak. Nem volt ez másképp a világkupa-sorozat csütörtöki sajtótájékoztatóján sem, ahová együtt érkezett Hosszú Katinka és Gelencsér Máté. A háromszoros olimpiai bajnok úszónőnek az esemény végén nem volt ideje a kérdések megválaszolására. Megpróbáltuk feltenni Katinkának azt a kérdést, hogy mit szól ahhoz, hogy Tusup is ott lesz a Duna Arénába: „Erre meg pláne nem válaszolok” – mondta el egy mosoly kíséretében Hosszú Katinka.

Shane Tusup is ott lesz a Duna Arénában

Gelencsér Mátét nem érdekli Tusup

Katinka párja, Máté azonban már kicsivel közlékenyebb volt. Lapunknak elárulta, hogy ott lesz majd a Duna Arénában. Először láthatja tehát élőben is Shane Tusupot.

„Különösebben nem érdekel” – mondta el Gelencsér Máté a RIPOSTnak, annak kapcsán, hogy Tusup is ott lesz az Arénában.

Gelencsér Máté
Fotó: Szabolcs László

Hosszú megküzdhet Cusinatóval

Hosszú Katinka egyébként öt számban nevezett a vk-ra, míg Tusup által edzett riválisa, Ilaria Cusinato tizenhatra. „A pénteki nappal elkezdődik az őszi menetelés, hiszen a következő hetekben minden hétvégén versenyezni fogunk egészen karácsonyig” – mondta el Hosszú Katinka a sajtótájékoztatón.

Az Iron Lady sokszor találkozhat majd a versenyek alatt Ilaria Cusinatóval és Shane Tusuppal, aki lehet a lelátón foglal majd helyet. Tusup vérmérsékletét ismerve abban is biztosak lehetünk, hogy megnézi magának Katinka új szerelmét, akit azonban hidegen hagy a korábbi férj jelenléte. Nem csak a vízben, hanem azon kívül is izgalmas pillanatokat élhetünk majd át.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.