tóth gabi
Kósz Zoltánt két hete szexuális erõszakkal vádolta egy 13 éves kislány. A pólós tagadja a vádakat, és igazából el sem hiszi, hogy mindez vele történik meg.
Kósz Zoltánnal készített interjút a Story magazin, nem sokkal azután, hogy megjelent a sajtóban, mivel vádolják a pólóst. Most először mesélt arról, hogyan viselte meg ez a családját és a magánéletét.
Úgy érzékelem, mintha két párhuzamos világ futna egymás mellett: az egyik szereplője én vagyok, míg a másikban van valaki, aki próbálja az én életemet élni. Valahol, legbelül még most sem tudom elhinni, hogy mindez velem történik. Ugyanakkor nem elégedhetek meg azzal, hogy sajnálom és sajnáltatom magam, védekeznem is kell az alaptalan vádaskodásokkal szemben. A feleségemmel egy éve nem élünk együtt, de jóban vagyunk. Felhívtam Horvátországból, hogy olvasta-e, miket írtak, és ami a legfontosabb, a gyerekeink hogy vannak? Rossz volt hallani, ahogy a megrendült a hírek hallatán, de egy pillanatig nem hitt el semmit, és támogatásáról biztosított. Utána adta a gyerekeinket a telefonhoz…
A húsz és fél éves fiam aránylag jól reagált, viszont a tizenhat és fél éves lányomnál eltört a mécses, vigasztalni és nyugtatni kellett jó ideig.
Nem azért sírt, mert összedőlt benne egy világ az apját illetően, hanem azért, mert eddig el sem tudta volna képzelni, hogy léteznek ilyen emberek, akik ártatlanokat sároznak be.”