RETRO RÁDIÓ

Letapasztotta a szájukat, megtaposta a gyerekeket a magyar edző

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 09. 13. 07:30

Brutális eszközökkel akart fegyelmezni egy jászberényi hokiedzõ.

Elképesztő módszerekkel akart fegyelmezni egy jászberényi hokiedző. Ha hangosak voltak, letapasztotta a gyerekek száját, fogpiszkálóval szurkálta őket, sőt rátaposott a lábukra és a kezükre is.

Az egyik 11 éves kisfiú szülői kísérettel ment be a traumatológiára edzés után, mert az edző rátaposott a jobb lábára sarokkal. Az edzéseket a jászberényi jégcsarnokban tartották.

Az egyik szülő azt mondta: az ő fia is az egyik helyi hokiklubban játszik, ezért vette észre, hogy egyre kevesebb gyermek jár az edzésekre. Elkezdett kérdezősködni, ekkor derült ki számára, hogy az edző fogvájóval szurkálta a gyerekeket az edzőtáborban, illetve leragasztotta a hangoskodó gyerekek száját, így mentek az étterembe. A szülő szerint olyan is előfordult, hogy az edző rálépett a gyerekek kezére, így kellett a feladatokat tovább csinálniuk - írja a hvg.hu.

A történtek miatt az edzőt elküldték, és lemondott a szakosztály teljes vezetősége. A rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomozást indított az ügyben.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.