tóth gabi
Kézi munka és 3D nyomtatás kell hozzá.
Versánszky Dalma gyerekkora óta céltudatos és szorgalmas, olyannyira, hogy 24 évesen már saját ékszermárkája lett. Az ötvösség iránti szenvedélye egy gyereknapon kezdődött.
Öt-hatévesen, mikor a szüleim elvittek egy debreceni gyereknapra, kipróbálhattam a tűzzománcozást. Ez annyira megtetszett, hogy általános iskolában elkezdtem tűzzománc szakkörre járni. Aztán vittem tovább és ebben folytattam a tanulmányaimat egészen gimnáziumtól az egyetemig
– idézte fel a Metropolnak Dalma, aki 2021-ben a MOME Tárgyalkotás szakán végzett. Tehetsége kibontakozásában sokat segített hegedűművész és tanár édesanyja és az édesapja is, akinek régiségboltja van.
Édesapám és nagyapám régiségboltot vezettek együtt. A gyerekkorom gyönyörű tárgyak között telt. Nagyon sok érdekes bútort, ékszert és használati tárgyat láttam, és ez végig vitt az utamon. Amikor édesapámék meglátták, hogy jó a rajzkészségem és az arányérzékem, elkezdtek magántanárhoz járatni
– folytatta élettörténetét a művész. Miután végzett az egyetemen, létrehozta saját ékszerkollekcióját.
Az első kollekció ötlete nehezen született meg, mert az egyetemen mindig kaptunk különböző témákat és aszerint terveztünk. Amikor az ember kikerül az iskolából és egyedül kell döntéseket hoznia, akkor sokkal nehezebb. Végül abból merítettem, hogy nekem nagyapám mindig azt mondta: ha kicsit elveszek, akkor térjek vissza a természethez. Így lett az első kollekcióm címe Soul Nurtured Botanique azaz a lélek táplálta botanikuskert
– magyarázta az ékszertervező, akinek az alkotásai nemcsak szépek, de környezettudatosak is: újrahasznosított ezüstből és PET-palackból készült huzalból 3D nyomtató segítségével készíti őket.
Nagyon sok embernek a műanyag tulajdonképpen egy mumus, pedig nem a műanyaggal van a probléma, hanem azzal, hogy hogyan alkalmazzuk és használjuk. Nálam az ékszerek műanyagból és ezüstből készülnek. Fontos volt, hogy a technológiákat tudjam ötvözni, és mind a digitális, mind a kézzel készített megoldások jelen legyenek a munkáimban
– hangsúlyozta az iparművész. Számára kiemelt szempont volt, hogy olyan cégekkel dolgozzon együtt, amelyek a fenntartható gyártást tartják szem előtt.
Az ezüstöt olyan cégtől veszem, amelyik felvásárolja azokat a tárgyakat, amikre már nincs szükség. Újraolvasztják és félgyártmányokat készítenek belőlük és én ezekből dolgozom. Az, hogy az ezüstöt újrahasznosítjuk, azért fontos, mert a bányászatnak rengeteg káros mellékhatása van az emberek és a környezetünk szempontjából. Annak, hogy visszahozzuk a már kitermelt anyagot a használatba, nemcsak környezetvédelmi üzenete van, hanem a tárgynak lesz egy "új lelke"
– állítja Dalma, aki Erdélyben született, Debrecenben nőtt fel. 5 éve lakik Budapesten és úgy érzi, hogy itt tudott kiteljesedni a tanulmányai és karrierje szempontjából is. A jövőben szeretné megcélozni a nemzetközi piacot.
Hosszútávon egy olyan céget szeretnék kialakítani, ami munkahelyet ad másoknak is. Bízom benne, hogy egyszer nemzetközi színvonalra tudunk lépni
– fogalmazott.
Nézd meg a vele készített videóinterjúnkat!