RETRO RÁDIÓ

Ezek lesznek az év meghatározó színei!

Ezek lesznek az év meghatározó színei!
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 02. 27. 14:25

Az év két fõ színe ugyan a rózsakvarc és a derûs kék, ám ezeken kívül a Pantone egy sor más árnyalatot is divatszínnek nyilvánított a tavaszi idényben. Így akkor is megtalálod a neked való színeket, ha nem vonzódsz a rózsaszínhez és a babakékhez.

A piros minden összeállítást feldob: elkerülni sem tudod, hogy rád szegeződjenek a szemek, ráadásul magabiztosnak, erősnek, adott esetben csábítónak mutat. Egy klasszikus, sportos-farmeres összeállítást is feltűnővé tehetsz vele. A Pantone intézet idén a fiesztavörös árnyalatra esküszik, de nyugodtan válaszd azt a vöröset, amelyik a legjobban áll.

A türkiz szinte mindenkinek jól áll, nem véletlen, hogy a barackos árnyalatokkal együtt minden tavasszal előkerül. A virágminta, és a fülbevaló növényi motívuma is a természet ébredését idézi.

Nem kell a halvány barackos tónusokra szorítkoznod: ha valami feltűnőbbet szeretnél, pirosas árnyalatokkal is párosíthatod a türkizt.

A Pantone szerint a derűs kék az év egyik fő színe. Elsősorban azoknak áll jól, akiknek a természetes színei világosak és hidegek - ezzel a kifogástalanul elegáns, pasztelles összeállítással nem foghatsz mellé.

A 2016-os év másik fő színe a rózsakvarc, vagyis a halvány, babás rózsaszín. Vigyázz, nem kell túl sok belőle, párosítsd semleges árnyalatokkal.

A tengerész stílus soha nem megy ki a divatból - a tengerészkékhez adj egy keveset a Pantone egyik kedvenc idei árnyalatából, a boglárkasárgából.

A barack és a korall árnyalatai szintén örök tavaszi kedvencek. A megszokott farmeredet kifejezetten elegánssá és nőiessé varázsolhatod egy barackszínű blézerrel és tűsarkúval.

A földszínek kedvelői idén a jegeskávé árnyalatával tobzódhatnak.

Ha a hűvös rózsakvarc sápaszt, próbálkozz egy kicsit barackosabb rózsaszínnel, amelyet semleges szürkével társítasz.

A hűvös babakékre is ugyanez igaz: ha nem állnak jól neked a világos, hűvös színek, akkor vidd el az egészet kissé a türkiz felé. A homokszín a türkiz egyik legjobb társa, sőt, ha elég merész vagy, kis felületen még az állatmintát is megengedheted magadnak - csak ne vidd túlzásba!

Ez a semleges, visszafogott földszínekből és fehérből álló összeállítás még az irodában is megállja a helyét.

Vagányabb lányoknak viszont a tépett fehér farmernadrág, a motoros dzseki és a napszemüveg való. Nőies, rockos összeállítás, ami után minden fej megfordul.

A laza, csíkos felső és a türkiz nyaklánc már a nyarat idézi.

Így is lehet egyszerre sportosnak és nőiesnek lenni: a farmer és a balerinacipő kényelmes, a blézer, az ing és a látványos kiegészítők viszont elegánssá varázsolják a szettet.

A bootcut szabású farmert és a nyárias táskát a sárga blézer és a tűsarkú varázsolja egy szempillantás alatt "irodaképessé".

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.