RETRO RÁDIÓ

Visszaköszön a tinikorunk: megjelent a Kártyavár 2, Szabyest pedig odaszúrt Valkusz Milánnak

mkb
Szerző
mkb
Létrehozva2025. 08. 10. 16:00

Valkusz Milánék által lehurrogott énekesekkel dolgozott a tinik kedvence. Szabyest kiadta a Kártyavár 2-t, nem akárkik, akikkel közreműködött.

Tizenegy éve az egyik leghallgatottabb zene a fiatalok körében Szabyest Kártyavár című dala volt, aminek a legnépszerűbb videómegosztón a nézettsége most közel ötmillió. Nem kapkodta el, de végül 19-re lapot húzott Szabyest: a napokban megjelent a Kártyavár 2!

szabyest kártyavár
Szabyest sok rajongóját tette most boldoggá: megjelent ikonikus dala második része (Fotó: Szabyest)

Szabyest az X-Faktorból elküldött énekesekkel dolgozott

„A héten jelent meg a Kártyavár 2, amin Bottka Dominikkal, Peterposttal és Leóval dolgoztam. Sok energiát fektettem bele, büszke vagyok az eredményre” – mondta a Ripost-nak nyilatkozva Szabyest, aki a marketingre is odafigyelt:

Magyarországon elsőként forgalmazhatunk merchandising formájában okospólókat és okoskulcstartókat, az eredeti dal évfordulójára pedig új kollekcióval jelentkeztünk, ami érintésre elindítja a telefonokon a számot!” – újságolta el, majd előadótársai kapcsán elárulta: a tavalyi X-Faktorból ismerős lehet a nevük…

Peterpost és Leo tavaly jelentkezett az X-Faktorba, de elküldte őket a zsűri, élükön Valkusz Milánnal, mondván: trógerek és suttyók, és hogy biztos nem lehet velük dolgozni. Ironikus, hogy Valkusz meg akarja játszani az utcagyerek-típust, mégsem értett velük szót… Ráadásul most lehet, hogy rontom a srácok imidzsét, de el kell mondanom, hogy tökéletesen gördülékeny volt velük a munka, mindig időben odaértek a próbákra és tűpontosan lehozták, amit kértem

– árulta el Szabyest.

Valkusz Milán mögött olyan menedzsment áll, ami lehetővé teszi neki, hogy zsűriszékbe üljön, de Peterposték példája is mutatja, hogy nem ért hozzá. Én megláttam bennük az akarást és tehetséget, ők pedig tisztelettel álltak hozzám, elismerve azt, amit eddig letettem az asztalra” – szögezte le az énekes.

Vegyes visszajelzések, de a spanyolok imádják

A Kártyavár 2 néhány nap alatt elérte a több tízezres megtekintést, Szabyest pedig elmondta:

A visszajelzések vegyesek. Az újabb generációnak nagyon tetszik, és ennek örülök, mert a célom volt, hogy ez egy 2025-ben jól működő dal legyen. A klipben szereplő deszkás és biciklis srácok közege pont olyan, mint Peterpost és Leo, így nagyon jól illettek a képbe. Amire pedig külön büszke vagyok, hogy csináltunk egy slágerdalt, olyan dallammal és szöveggel, amiben nincs káromkodás, szexuális utalás, tiltott szerek, ahogy a ma – sajnos – trendinek számító zenék zömében! Hozzáteszem, a régi Szabyest-fanok hiányolták, hogy miért nem énekeltem többet, de ez is tudatos döntés volt, nem akartam pont olyan dalt, mint amit tizenegy éve. Olyat akartam csinálni, amit én is szívesen hallgatok bármikor, és ez olyan lett. Egyébként kulisszatitok: az egyik refrén előtti részt én énekeltem volna, de próbából Dominik felénekelte, és annyira működött, hogy úgy hagytuk” – árulta el az énekes, aki azért több ponton hozta az eredeti klipet: a biciklis-deszkás közeg, a főszerepben a csinos Edina, Szabyest pedig csak a fekete háttér előtt énekelt, és elmondta: igyekezett a teljes szereplőgárdát visszahozni, de a korábbi főszereplők közül néhányat rossz útra vitt az élet. A forgatási helyszín viszont ugyanaz, csak felújították azóta a terepet.

Szabyest az elmúlt években az ideje nagy részét Spanyolországban tölti, az új dalt a kinti barátainak is megmutatta.

Nekik mutattam meg legelőször! Azt mondták: 0 százalékot értenek, de 100 százalékos a vibe, ez pedig baromi jólesett!

S hogy lesz-e Kártyavár 3?
Remélem! Azt nem tudom, mikor. Remélem, nem tizenegy év múlva, mert ki tudja, hogy lesz-e akkor még Szabyest…” – viccelődött még a nagyszájú énekes.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.