
Emlékszel még az Angyalbőrben szereplőire? Így néznek ki ma
„Angyalbőrben minden kicsit más” – emlékszel még a vasbogdányi laktanyában játszódó sorozatra? Így élnek ma az Angyalbőrben szereplői.
Sokakat ültetett a képernyők elé az Angyalbőrben sorozat 1990-ben, és biztos van, akiknek a fülében még most is cseng az „Angyalbőrben minden kicsit más” dal. Az Angyalbőrbent 1990-1991-ben vetítette először a Magyar Televízió. A sorozatot még 1988-ban kezdték forgatni, ám mire adásba került, lezajlott a rendszerváltás, ezért a szocializmushoz köthető kifejezéseket utószinkron során változtatták meg.

Bár a széria csupán egyetlen évadot, összesen 13 egyórás epizódot élt meg, a vasbogdányi laktanyában játszódó sorozat máig is emlékezetes. A TV2 műsorának jóvoltából augusztustól újra élvezhetjük a magyar televíziótörténet legjobb sorozatait. Ismét láthatjuk a vasbogdányi laktanya hétköznapjait, az Angyalbőrben augusztus 4-én kerül műsorra, de Görbe Nóra is újra nyomozni kezd a Linda főszerepében és Matula bácsi bölcsességeit is meghallgathatjuk a Tüskevárban.
Az Angyalbőrben több főszereplője nincs már köztünk
A szakasz kiképzőtisztjét, Karádi János őrmestert alakító Usztics Mátyás 2017-ben ment el: a gyilkos kór néhány hét alatt győzte le. A laktanyaparancsnok Tabajdi Gábor ezredes megformálója Bárdy György szép kort élt meg: 92 évesen, 2013-ban távozott az élők sorából. Kardos István százados, azaz Végvári Tamás négy nappal 73. születésnapja előtt, 2010-ben halt meg. A sorozatban taxisofőrt alakító Hollósi Frigyes sem él már, ő 2012-ben, daganatos betegség következtében hunyt el, 71 évesen.
Ha érdekel, mi történt a szereplőkkel, nézd meg képgalériánkat.
Ripost hírek





























