RETRO RÁDIÓ

„Menjünk ki, aztán játsszuk le!” - elszabadultak az indulatok a TV2 forgatásán

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2025. 03. 18. 13:07
Frissítve2025. 03. 18. 16:58

A TV2 sikerműsorának idei szériáját minden idők legdurvábbjaként harangozta be a csatorna, és erre nehezen is lehetne rácáfolni. A Farm VIP 2025-ben eddig volt már feszkó, feszkó hátán, és többen fakadtak már sírva egy-egy kényesebbre sikerült helyzetben. Kedden pedig egymásnak feszül MC Ducky és Szalontai Szilvi is.

„Ez egy háború” – summázta a keddi adás termelést segítő játékában történteket Dopeman, aki ezzel a mondatával igyekezett lehűteni a kedélyeket. Volt is miért, hiszen a játék során úgy esett egymásnak a Farm VIP sárga és piros csapata, amit öröm lesz nézni. Persze érthető az elán, hiszen a tét most sem csekély. Hogy mi is a feladat, azt nem áruljuk el előre, hiszen bárki láthatja, aki este a TV2-re kapcsol. A kisebb ütközetben elhangzó szócsatákról azonban szót ejthetünk, hiszen nem akármilyen indulatokról tanúskodnak. Persze mindez a játék hevében történt, és mint tudjuk, szerelemben és háborúban mindent szabad.

Farm VIP
A Farm VIP 2025 keddi adásában egymásnak esnek a csapatok (Fotó: TV2)

Ismét elszabadulnak az indulatok a Farm VIP-ben

No, de nézzük, mit is mondott egymásnak Szalontai Szilvi és MC Ducky, miközben mindketten azon igyekeztek, hogy lenyomják a másikat a test-test elleni küzdelemben. 

Még egyszer megütsz, eltöröm a kezed, csak szólok

– fakadt ki MC Ducky, miután bekapott egy „jól irányzott kokit” Szalontai Szilvitől. A baj csak az volt, hogy ez éppen a rapper feladata lett volna, hiszen nála volt az erre a célra kijelölt, szivacseszköz, miközben Szilvinél egy műanyagkancsó volt. Persze azért Ducky sem maradt adósa és módszeresen sorozta Szilvi arcát, aki ettől lett pipa. „Ne arcba, basszus!” – kérte ellenfelét, nagyjából hiába. 

Farm VIP
Bizony a képen is jól látszik, ahogy Szalontai Szilvi revansot vesz MC Duckyn a korsóval (Fotó: TV2)

MC Ducky: „Menjünk ki oda a rétre, aztán játsszuk le!”

Mc Ducky végül csapattársainak ki is fakadt. „A Szilvi kajakra a kancsóval ütöget, meg ököllel a fejemet! Látod, neki nem haragszik, ha az arcát üti, nekem meg visszaütött a fejemre!” – mutatott vissza a harctérre, ahol éppen tanult kollégája, Dopeman csépelte Szalontai Szilvi arcát a szivacsrúddal. Később Demcsák Zsuzsa próbálta meg kibékíteni a pufogókat, de nem igazán járt sikerrel. Ducky ugyanis kifakadt: 

Én úgy tudom, hogy a szabály megengedte, hogy arcra üssek, azzal a szivaccsal.

„Úgyhogy nem kéne visszaöklözni a fejemre, meg a kancsóval leütögetni, mert nem érzem annyira reálisnak” – reagált a történtekre Ducky, akinek szavaival nem igazán értett egyet a megszólított. „Nem emlékszem ilyenre, de egyébként ő full erővel, az arcomba ütött állandóan. Azért ne haragudj, ez milyen dolog?!” – reagált Szalontai Szilvi. A két amazon vitáját végül MC Ducky zárta egyetlen, jól irányzott mondattal. „Te ne üssél vissza ököllel, mert akkor menjünk ki oda a rétre, aztán játsszuk le!” 

Hogy sárga és a piros csapat csatája hogyan zárul és rendeződik-e a rapper és az egykori modell konfliktusa, az kiderül kedd este a TV2 képernyőjén. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.