RETRO RÁDIÓ

Ez már kőkemény! Sorra hullanak a Kiképzés versenyzői

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2025. 02. 16. 13:30

Pénteken elérkezett az idő, amikor a Magyar Honvédség és a TV2 közösen készített sport-reality-jének csapatai szembenéztek egymással és egy valódinak ható, szimulált ütközetben összemérték erejüket. A Kiképzés honvédei tehát számot adtak az eddig megszerzett taktikai és harctéri tudásukról. Nos, ha csak képletesen is, de nem sokan élték túl a fegyveres összecsapást...

A mögöttünk álló három hétben nyomon követhettük, ahogyan A Kiképzés négy rajának tagjai egyénből csapattá kovácsolódtak és elsajátították azt a tudást, precizitást, fizikai és lelki erőt, amire a versenyzőknek szüksége van ahhoz, hogy csapatként sikeresen helytálljanak egy katonai hadművelet (támadás, védekezés) során. A Magyar Honvédség négy hivatásos kiképzője bár jó munkát végzett, az első két csapat küzdelme komoly „emberáldozatokkal járt”, hiszen a szimulált harcban nem sokan maradtak állva.

A Kiképzés
A Kiképzés két raja már összecsapott (Fotó: TV2)

A Kiképzés két csapata ádáz harcot vívott egymással

Elsőként a Dobó raj, vagyis a Molnár Attila főtörzsőrmester által kiképzett zöld csapat indított szervezett támadást a védekező posztpozícióban harcoló Bocskai raj (piros csapat) állásai ellen és bár a Nagy Ádám zászlós alatt szolgáló honvédek hősiesen próbálták visszaverni a túlerőt, végül… De ne szaladjunk ennyire előre! Mutatjuk, hogyan zajlott le a lézeres szimulációs ütközet!

Elsőként mindkét raj megpróbált az ellenfél fejével gondolkodva stratégiát készíteni:

A Dobó raj ezután megindította a támadást, melynek célja az ellenséges csapat zászlójának megszerzése volt. Merész, ugyanakkor kockázatos taktikát választottak. Molnár Attila és Nagy Ádám pedig egy magaslatról követték nyomon rajaik teljesítményét és elemezték a látottakat. A támadás első szakasza már vesztességgel járt, hiszen a nyílt terepen a védők könnyedén leszedték Kirilla közlegényt, majd újra jelzett a lézeres szimulációs rendszer: a rajparancsnok is találatot kapott.  Ezen a ponton úgy tűnt, hogy A Kiképzés Dobó raja kudarcot vall és a védők tartani tudják a bázisukat...

De a harcnak itt még koránt sem volt vége. A Bocskai raj rajparancsnoka is találatot kapott, így kiegyenlítettebbé vált a küzdelem és a támadók játékban maradtak. Sőt, egy újabb pontos találattal növelni is tudták a győzelmi esélyeiket. Ekkor azonban hiba csúszott a számításukba és egy újabb embert veszítettek. A védők viszont elfeledkeztek a támogató alegységről, így végül már csak egyetlen honvéd "maradt életben" a Bocskai rajból...

A Dobó rajból ketten indították meg a végső támadást a velük szemben pedig, csupán egyetlen védő próbálta tartani az állását. Ekkor azonban a támadók elfelejtették a legfontosabbat, vagyis, hogy csapatként és nem egyéni hősként kell gondolkodniuk. Ezért pedig nagy árat fizettek. 

A baráti tűz után végül a zászló a támadóké, vagyis a Dobó rajé lett, így ők kerültek ki győztesen az első összecsapásból. Hétfőn a Kinizsi és a Hunyadi raj méri majd össze harctéri tudását a Magyar Honvédség és a TV2 A Kiképzés című műsorbán. 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.