RETRO RÁDIÓ

5 ok, amiért büszkék lehetünk A brutalista sikerére

Létrehozva2025. 01. 06. 18:45

Van mire büszkének lennünk az elmúlt hétvégét követően. Ugyanis a 82. Golden Globe-gála egyik legnagyobb nyertese az A brutalista, mely számtalan módon kötődik hazánkhoz. Ezeket fogjuk most cikkünkben górcső alá venni.

Egész Hollywood megmozdult helyi idő szerint vasárnap este, ugyanis Beverly Hills-ben megrendezték az Oscar előszobájaként is emlegetett Golden Globe-gálát, immáron a 82. alkalommal. Az eseményen a számtalan szemet gyönyörködtető ruhaköltemény, illetve Vin Diesel és Dwayne Johnson balhéja mellett azért némi figyelmet kaptak a díjazottak is, melyek között A brutalista is szerepelt. Brady Corbet drámáját hét kategóriában jelölték díjra az estén, ebből hármat el is hódított, köztük a legjobb drámai férfi főszereplőnek járót is. Nekünk, magyaroknak igen különleges ez az alkotás, cikkünkben pedig eláruljuk, mik azok az indokok, ami miatt büszkék lehetünk A brutalista sikerére. 

A brutalista, Adrien Brody
Adrien Brody, A brutalista főszereplője a Golden Globe 2025-ös gáláján szülei körében ünnepli győzelmét
(Fotó: CraSH)

1. A sztori

Tóth László egy Magyarországról menekülni kénytelen építész, aki a háborút követően a tengeren túlon próbálja megcsinálni a szerencséjét, és megvalósítani az „amerikai álmot”, valamint megőrizni és egyben tartani az idő által megviselt házasságát Erzsébet nevű feleségével. Azt viszont fontos leszögezni, a filmben látható Tóth László, építész nem létezett. A karakter egy kitaláció, aki az emigrálni kényszerült tervezőknek és művészeknek állít emléket. Olyanoknak, mint Moholy-Nagy László, Breuer Marcell vagy Goldfinger Ernő.

2. A friss Golden Globe-díjas Adrien Brody

Jobb színészt talán nem is találhattak volna Tóth László szerepére. A főszereplőt alakító Adrien Brody ugyanis maga is magyar gyökerekkel rendelkezik, nagyszülei az édesanyjával, Plachy Szilviával karöltve az ’56-os forradalom leverése után bő egy hónappal emigráltak az Államokba.

3. Budapest az új Philadelphia

Bár a történet jelentős része a Pennsylvania állambeli Philadelphia városában játszódik, a forgatás Budapesten kezdődött, zajlott le zömében, majd a toszkánai Carrarában fejeződött be.

A brutalista főszereplői: Adrien Brody, Felicity Jones és Guy Pearce
(Fotó: CraSH)

4. A brutalista stábja

A moziban ülve A brutalista stáblista alatt is érdemes lesz bennmaradni, hiszen még egy percnyi büszkeséget okozhat a nézők számára a hazai mozikban azt a rengeteg magyar nevet olvasni. Gyakorlatilag nem találunk olyan gyártási területet, melyben nem vettek volna részt magyarok. A castingból, a kaszkadőri feladatokból, a jelmeztervezésből, a díszletépítésből, az operatőri munkából, de még a produceri feladatkörökből is kivették a részüket a magyarok, Jancsó Miklós fia, Jancsó Dávid, vágó vezérletével.

5. Ismerős arcok

Amellett, hogy a kamera mögött számtalan honfitársunk dolgozott a film sikerén, a vásznon is belefuthatunk majd ismerős arcokba, hiszen a projekt részét képzi többek között Hermányi Mariann (Ma este gyilkolunk, Mesterjátszma), Szőke Abigél (Akik maradtak, Nyugati nyaralás) és Vilmányi Benett (Larry) is.

A brutalista Magyarországon egyelőre még nem került bemutatásra, a hazai mozikban majd 2025. január 23-án fog debütálni.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.