RETRO RÁDIÓ

"Folyamatos fájdalom volt benne” – Puskás Peti hangszálai megszenvedték a Sztárban Sztárt

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2024. 10. 20. 16:00

Véget ért a Sztárban Sztár All Stars versenye, ami öröm és egyben szomorúság is a versenyzők számára. Puskás Peti például nagyon élvezte minden pillanatát a műsornak, ám bevallotta, hogy fejben nagyon nehéz volt már jelen lenni, a hangszálairól nem is beszélve...

Puskás Peti egészen a döntőig menetelt a Sztárban Sztár All Stars műsorában, s bár végül nem az ő nevét mondta ki Tilla, ő egyáltalán nem szomorú. Elmondása szerint óriási tapasztalás volt számára a verseny, komoly kihívásokat és csodás pillanatokat élt meg, ám ahhoz, hogy eddig tudott menetelni, fontos szerepe volt a feleségének, Puskás-Dallos Boginak is.

Puskás Peti
Puskás Peti Révész Sándor bőrébe bújt (Fotó: Szabolcs László)

Puskás Peti: Folyamatos fájdalom volt

Az énekes lapunknak elárulta, hogy felesége nagyon sokat segített neki az adások alkalmával, hiszen ha bármiben bizonytalan volt, ő tanácsot adott neki, de ha éppen egy-egy nehéz feladat miatt szorongott, Bogi akkor is tudta, hogy mit tegyen.

„A feleségem volt a coach-om, érzelmi és színpadi téren is. Sokat beszélgettünk az adások után, nem csak azért, mert éppen veszélyzónába kerültem, hanem azért is, mert néha olyan kihívásokkal találtam szembe magam, amihez kellett az ő látásmódja és tanácsai. Ilyen volt például Kaszás Attila vagy a Macskák… Ki kellett beszélnem, és Boginak sokszor villámhárítónak kellett lennie, hogy azt a feszültséget, ami bennem van, azt kezelni tudja” – kezdte lapunknak Peti, majd megemlítette, hogy mennyire nehéz „játék” volt ez a műsor, hiszen mentálisan és fizikálisan is megviselte. Ám, ahogy vége lett, minden rendbe jött...

„Az az igazság, hogy amikor lement az utolsó produkció, az agyam és a torkom egyszerűen kioldódott. Kezdtem úgy érezni, hogy az agyam kilyukad a folyamatos tanulástól, és a torkom sem bírta a strapát."

Folyamatos fájdalom volt benne, nem tudom megmagyarázni, hogy miért, voltam gégésznél is, de azt éreztem a hangszálaimon, hogy kiugranak a helyükről. De ez most egyszer csak így elmúlt… Érdekes tapasztalás volt, hogy hogyan kötődik a testhez az elme

 – mosolygott az énekes, aki természetesen a győztesnek, Peter Srámeknek is gratulált.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.