tóth gabi
Már két hete követhetik nyomon a nézők a polgárpukkasztó reality 2. évadát, ami még több őrültséget tartogat, mint eddig bármikor. A Kőgazdag Fiatalok 1. évadához képest egy új szereplővel is bővült a csapat Vanda személyében, Herceg Csabi és Letti, illetve Takács Kata viszont nem tértek vissza. Vagy mégis?
A Kőgazdag Fiatalok 2. évadában a szereplők ismét nem okoznak csalódást és újabbnál újabb őrültségeket találnak ki, amivel kiakaszthatják a nézőket. Persze a balhék, bulik és pénzszórás mellett egy-két olyan meglepetést is tartogatnak, amire senki sem számított. Most éppen egy korábbi szereplő tér vissza, aminek nem biztos, hogy mindenki örülni fog.
A Kőgazdag Fiatalok szereplői közül sem Herceg Csabi és Herceg Letti, sem pedig Takács Kata nem tértek vissza idén, legalábbis eddig. Kata az első évad után elköszönt és bejelentette, hogy a jövőjét Los Angelesben képzeli a párjával, így oda is költöztek, ahol igyekeztek elkezdeni az új közös életüket. Persze Herceg Csabiéknak is sok mindenben változott az élete, hiszen árulni kezdték hatalmas luxusotthonukat, hogy új házat vehessenek, ami még ennél is elképesztőbb lesz, sőt nemrég össze is házasodtak. Herceg Letti mesebeli menyasszonyként mondta ki a boldogító igent szerelmének egy impozáns esküvő keretein belül, ahová meglepő módon egyik kőgazdak szereplőt sem hívták meg. Úgy tűnik, ezek után igencsak kínos lesz, ha valamelyikőjük visszatér a sorozatba.
A mai adásban Filipet éri a váratlan meglepetés, hogy találkozik egy korábbi szereplővel, míg a többiek Ibizán ünneplik PSG Ogli születésnapját és nem is sejtik, hogy a csapat ismét kibővül egy régi baráttal.
De te hogyhogy itt vagy?
– kérdezte döbbenten, mikor összefutott a Kőgazdag Fiatalok egykori sztárjával.
Hogy ki a visszatérő? A választ csak a Kőgazdag Fiatalok mai adásából tudhatjátok meg 22:35-től a TV2-n!