tóth gabi
Tovább borzolják a kedélyeket a Kőgazdag Fiatalok sztárjai. Kőgazdag Aurél rapsztárnak állna, ebben pedig Hadas Alfréd segítette.
Napról napra sokkolják a nézőket a Kőgazdag Fiatalok szereplők. Aki azt hitte, hogy nem jöhet hajmeresztőbb annál, hogy Kőgazdag Aurél 80 milliós sportkocsit kapott a 20. szülinapjára, az tévedett. Aurél Csuti és Hadas Alfréd segítségét kérte az új tervéhez.
A műsor legfiatalabb főszereplője alaposan megünnepelte a 20. szülinapját, majd úgy döntött, kilépve a tinikorból, valami újat próbál ki: rapsztár akar lenni! Erről először a social média guru Szabó András Csutival egyeztetett, aki a fejét fogta az ötletet hallva, hiszen Dunát lehet rekeszteni rapperekből, illetve kissé megdorgálta a fiút, amiért nem jelentkezett kampányokra. Csuti most a Ripostnak mesélt.
„Mindig értékelem a törekvéseket, s érthető, hogy a fiataloknak vonzó a színpad, a csillogás, rapsztárnak lenni menőnek hangzik. Ha Aurél ebben szeretné kipróbálni magát, akkor támogatom, és kíváncsian várom, lesz-e belőle kézzel fogható produktum” – mosolygott Csuti. Majd leszögezte:
Csípem Aurélt, és szerintem sokkal többre lenne hivatott, mint amit most csinál.
„Nem tudok rosszat mondani rá, és lehet, hogy ezt sokan nem hiszik el, de tényleg jó vele dolgozni. Több kampányon is munkálkodtunk már együtt, és mindig mindenhol időben megjelent, precízen, pontosan dolgozott” – nyugtázta az üzletember.
Aurél komolyan gondolja a sztárságot, stúdióba is vonult, ahol Csuti tanácsára, a Sztárban sztár leszek! felfedezettje, Hadas Alfréd segítségét kérte. És hogy Alfréd mit gondol a kőgazdag fiatal rapsztárságáról? Azt most elárulta a Ripostnak.
Azt gondolom, hogy Aurélnak lehetne jó hangja, ha egy kicsit lelazulna. Pont ezért irányította őt hozzám Csuti, mert tudja, hogy én végtelen lazasággal élem a napjaimat
– mosolygott Alfréd.
„Az én feladatom tehát az volt, hogy kicsit megmutassam neki a stúdiókörnyezetet, és azt a hozzáállást, amivel ez működhet” – fogalmazott a fiatal rapper.
A műsorból kiderül, sem Aurélnál, sem az őt elkísérő barátjánál nem volt készpénz, így nem tudtak fizetni Alfrédnak a leckéért…
Végül rendeztük az anyagiakat
– árulta el lapunknak Alfréd.
„De hozzátenném, legalább egy vacsorával tartozik még nekem Aurél. Főleg, ha tényleg befut rapsztárként a tanácsaimnak hála, akkor minimum egy steakre illene meghívnia” – incselkedett a rapper, majd lapunknak bizalmasan elárulta: valószínűleg jó ideig nem látjuk őt a képernyőn.
„Bár nagyon szerettem a Kőgazdag Fiatalok forgatásán részt venni, és az összes többi tévés szereplésemet is, most mégis szeretnék másra koncentrálni” – fogalmazott Alfréd, aki a Sztárban sztár leszek! óta többek között a Farm VIP-ben és az Ütős Ötösben is feltűnt már a TV2-n.
„Én elsősorban zenész vagyok. Nem is annyira saját számokra koncentrálok most, hanem másoknak producerkedem, szöveget írok.”
Most például Kóbor János lánya, Léna legelső lemezét készítjük!
– árulta el Hadas Alfréd, aki erről egyelőre több részletet nem árulhatott el.