tóth gabi
T. Danny slágerét adta elő Oláh Gergő a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő adásában.
Oláh Gergő saját bevallása szerint megijedt attól, hogy T. Dannyt kellett a színpadra állítania a Sztárban Sztár All Stars hetedik élő műsorában. Az énekeshez nem áll közel a rap műfaj és T. Danny munkássága sem, mégis tökéletesen hozta a szerepet. Mint mondta, meg kellett tanulnia a "gizdaságot" és a lazaságot, amely igen távol áll tőle.
A zsűri megdöbbentő kritikát mondott az előadásról. Hajós András elárulta, borzalmasan idegesítette eddig ez a dal, nem érezte azt, hogy hiteles lenne T. Danny szájából. Oláh Gergő azonban értelmet adott a szövegnek, neki el tudja hinni, hogy küzdött és a gáncsolások ellenére is ment tovább az útján.
Liptai Claudia is csak egyetérteni tudott ezzel. Mint a színésznő elmondta, neki már borzalmasan elege van az olyan magyar rapperekből, akik bundában magyaráznak, hogy van nőjük, van pénzük, de mennyit is szenvedtek, mikor nyilvánvaló, hogy fogalmuk sincs semmiről. Úgy fogalmazott, hogy csak azok tudnak hitelesek lenni ilyen szövegekkel, akik valóban mélyről jöttek és onnan küzdötték fel magukat, mint akár ő, aki egy pincelakásban élt, vagy mint Oláh Gergő, aki a szegénységből tört ki.
"Nekem a halálom ezek a steril rappek. Én ettől megőrülök, mert mindig úgy érzem, hogy én mélyről jöttem. Igen, én mélyről jöttem, szó szerint a pincéből, ahol éltem, és megőrülök, hogy a magyar rappekben mindenkinek van egy bundája, meg csajom is van, meg minden is van... és én ezt unom. És megjelentél a színpadon és azt éreztem, hogy ez az. Mert a te szádból ez hiteles, autentikus" - mondta Claudia.
Íme az értékelés: