Létrehozva: 2024.09.22.
Módosítva: 2024.09.22.

Rúzsa Magdi megtalálta a Megasztár győztesét? „Ne haragudj, olyan szépen énekeltél, hogy már-már szinte sértő volt!”

Erős kezdés! Már a legelső válogató feladta a leckét a Megasztár zsűrijének. Volt énekes, akin összevesztek, de olyan is, aki nem hagyott kérdést maga után. Rúzsa Magdi úgy érzi, meg is találták a győztest egy bántalmazott lány személyében.

Elstartolt a várva várt tehetségkutató-műsor, a Megasztár 7. évadával tér vissza tizenkét év kihagyás után. Még csak a válogatók zajlanak, de parádés produkciókból és persze könnyekből már most sincs hiány. Megható emberi sorsokkal szembesül az érzékeny lelkű zsűri, Tóth Abigél Evelin történetét és éneklését hallva egyenesen a könnyeikkel küzdenek. Rúzsa Magdi szerint meg is van a műsor végső győztese…

rúzsa magdi
Rúzsa Magdi úgy érzi, már meg is találta a Megasztár 7. évadának győztesét (Fotó: TV2)

Lett egy olyan kapcsolatom, ahol csak megalázva voltam"

A szepsiszentgyörgyi lány már a színpadra lépésekor megvette Magdit, a rajtszámával kapcsolatban a háromgyermekes anyuka megjegyezte:
813: ez egy jó szám, a nyolcas és tizenhármas a két legfontosabb szám az életemben” – árulta el Magdi, aki megkérdezte Abigélt, hogy érzi magát, mire ő őszintén elárulta:
Nagyon izgulok, szerintem a hatodik sírásomon vagyok túl. Nagyon szeretnék énekes lenni, és a zenével átadni azt, amit átéltem: traumákat, fájdalmat, amit én is a zenével vészeltem át. Ezt szeretném továbbadni az embereknek.

Az említett traumájáról elmondta:

Van itt lelki puttony…” – sóhajtott Magdi, akinek az első hangoktól leesett az álla, de zsűritársai is osztoztak az érzésben: Caramel elismerősen bólogatott, míg Marics Peti szóhoz sem jutott. Abigélt nemcsak az ötfős zsűri tapsolta meg állva, de a több száz fős nézőközönség is.

Tóth Abigél Evelin produkciójától mindenkinek leeset az álla (Fotó: TV2)

Rúzsa Magdi: „Szerintem megvan a nyertesünk"

Az értékelésnél Magdi a könnyeivel küszködve elmondta: 
Lett egy megasztárunk, az biztos! Ahogy megszólaltál, számomra már egyértelmű volt, hogy téged a Jóisten erre a pályára szánt.

– viccelődött a vajdasági énekesnő, majd zsűritársainak hozzátette:
Én bekönnyeztem rendesen, szerintem megvan a nyertesünk. Ezt nehéz lesz felülmúlni” – vélekedett Magdi, majd hozzátette, szerinte ahhoz, hogy jó előadóművész legyen valaki, kell, hogy az élet előtte kissé meggyepálja...

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek