Létrehozva: 2024.08.03.

Tótfalusi Fanni lett a SzerencseSzombat új háziasszonya

Ismerős arc köszönti a nézőket augusztustól a Duna zenés, szórakoztató sorsolási showműsorában. Tótfalusi Fanni hamarosan háziasszonyaként mutatkozik be a SzerencseSzombat műsorában.

Lolának új fejezet nyílt az életében, ezért májusban bejelentette, hogy 4 csodálatos év után távozik a SzerencseSzombat stábjától. Ma viszont egy ismerős arc fogja köszönteni a nézőket, a korábbi műsorvezetők, Mák Kata, Harsányi Levente és Freddie mellett Tótfalusi Fanni fogja végig izgulni a nézőkkel a sorsolást.

SzerencseSzombat műsorvezetői
Tótfalusi Fanni csatlakozik a Mák Katához, Harsányi Leventéhez és Freddiehez a SzerencseSzombatban (Fotó: MTVA)

Freddievel készül az első adására Tótfalusi Fanni

Bár Tótfalusi Fanninak már van tapasztalata a show-műsorok terén, hiszen kipróbálhatta magát már a Petőfi Zenei Díjátadón is. Fannit emellett az M2 Petőfi TV riportereként ismerhette meg az ország, jelenleg pedig az Esti Kornél című műsor háziasszonya. Persze egy új terület meghódítása mindig nehéz, ezért egy kis segítségre neki is szüksége van. Természetesen ebben nincs egyedül, mert tapasztalt kollégái közül, Fehérvári Gábor Alfréd segíti a felkészülésben, akiről elismerően nyilatkozott Fanni.

Freddie-vel dolgozni nagyon jó, úgy érzem, azonnal megtaláltuk a közös hangot. Sokat beszélgettünk, megosztotta velem a tapasztalatait, ami nagyon jólesett. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezetes lesz a műsorvezetés. Az energiája és a profizmusa nagyon motivál

 – mesélte izgatottan a műsorvezető, aki augusztustól erősíti a SzerencseSzombat csapatát.

Tótfalusi Fanni, Freddie
Fanni és Freddie között rögtön meg volt az összhang (Fotó: MTVA)

Mélybe vetette magát a fiatal riporternő

Biztosak lehetünk abban, hogy Tótfalusi Fanni meg fog birkózni új feladataival, hiszen korábban az Én vagyok itt! riportereként is bizonyította, hogy nem ijedős fajta. Egy profi ejtőernyősre bízta az életét. Gál Szabolcs – akivel közösen hajtották végre a tandemugrást – már 13 éve űzi ezt a sokak számára ijesztő mesterséget. Szabolcs a Tandemteam-csapat tagja, amely hivatásos ejtőernyős kutató-mentő katonákból áll – olyan szakemberekből, akik alpintechnikai ismeretekkel rendelkeznek és búvár-, valamint egészségügyi képzéseken is részt vesznek. Időjárástól és napszaktól függetlenül gyakorlatilag bármikor képesek akciókat végrehajtani. Tótfalusi Fanni az ugrás után bevallotta: ez volt eddigi életének legmerészebb húzása.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek