RETRO RÁDIÓ

Kovi vallomása: Hite miatt lépett le a „Hótehénke” operatőre

Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2024. 05. 22. 05:00

Akad egy, de talán két generációnyi férfiember széles e hazában, akiknek szinte szentírásként ivódott a memóriájába mindaz, amit a picit meghízott Hófehérke és az időközben „megnőtt” hét törpe művelt, kisház, erdő és bánya szerte. Rég volt, de még ma is akadnak sosem hallott sztorik a forgatással kapcsolatban.

Kovács ’Kovi’ István maga a két lábon járó történelem, már ha mint történelemként tekintünk azokra az évekre, amikor Magyarország felküzdötte magát a felnőttfilmipar csúcsára. A honi törekvések üstököse volt Kovi, aki hatalmas elánnal ugrott neki a filmek ontásához és ha minden igaz 150-nél is több filmmel gazdagította a VHS, később pedig a DVD kínálatot a speciális filmes világban. Kezdte mindjárt a később felújított, digitalizált megjelenést is megélt Hótehénkével, ami 1994-ben jelent meg és azonnal fel is írta a rendező-producer nevét az iparág nagyjainak sorába. Olyannyira, hogy Kovi később 4 úgynevezett „Oscar-díjat” is bezsebelt. No de térjünk vissza a kultikus Hótehénkéhez, amiről maga a rendező mesélt Ágai Kis Andrásnak.

Kovi
Kovi  négy Oscar-díjat is bezsebelt szaftos karrierje alatt (Fotó: YouToube)

A fiúk a bányában „megnőttek”

A Hótehénke a szívem egyik csücske, hiszen az volt az első rendezésem. A filmben persze megmagyaráztuk a címszereplő névváltoztatását. Hófehérke ugye egy kicsit meghízott, ezért megváltoztatta a nevét. A fiúk pedig annyit dolgoztak a bányában, hogy megnőttek.

Hiszen honnan szerezhettem volna hét kisembert a feladatra?

- kezdte nevetve Kovács ’Kovi’ István, aki ma már maga is érzi, hogy nem az az alkotás volt élete fő műve. „Pár éve kiadtuk a digitalizált változatot DVD-n és akkor megnéztük. Hát dőltünk a röhögéstől” – magyarázta a felnőtt filmipar élő legendája, majd elárulta, hogy a stáb hatalmas bajba került, pár nappal a forgatás indulása előtt.

Kovi
Meglepő kulisszatitkokat árult el Kovi (Fotó: YouTube)

Kovi szeret nosztalgiázni

Az operatőr srác, egy héttel a start előtt bejelentette, hogy nem szeretne többet velem dolgozni, mert lelkileg elszegődött, vagyis megtért és nem tudja összeegyeztetni ezt a munkát a hitével. Minden le volt szervezve, az összes szereplő készen állt, a nagy sztárok is”- idézte fel emlékeit Kovi, aki hatalmasat kaszált a filmmel. „Óriási volt a fogadtatás még úgy is, hogy a törpék között több amatőr, vagy félamatőr srác volt, akik csak ki akarták próbálni magukat ebben az iparban” tette hozzá István, majd elárulta, a mai napig szereti visszanézni a 90-es években készült filmjeit.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.