Létrehozva: 2024.05.21.

"Ezt soha nem fogom elfelejteni" – Kevin Costner könnyekig hatódott

Kevin Costnert a cannes-i filmfesztiválon ragadták el az érzelmek.

Kevin Costner egy igazi élő hollywoodi legenda. A kétszeres Oscar-díjas filmkészítő nemcsak színészként, hanem rendezőként is maradandót alkotott az évtizedek során. Olyan alkotások emelték őt a legnagyobbak közé, mint például a Farkasokkal táncoló, Több mint testőr, Aki legyőzte Al Caponét vagy a Wyatt Earp – de még hosszasan sorolhatnánk.

Kevin Costner
Fotó: NurPhoto via AFP

A világsztár már 69 éves, de szerencsére most is nagyon aktív. Sőt, élete eddigi talán legfontosabb projektjére vállalkozott, ugyanis el akar készíteni egy epikus, négyrészes westernfilm-sorozatot, aminek az első része hamarosan meg is érkezik a mozikba: a Horizont: Egy amerikai eposz című alkotás jelen állás szerint június 27-én lesz látható Magyarországon.

A cannes-i filmfesztiválon levetítették a filmsorozat első darabját, amit egyenesen imádott a közönség, ráadásul a kritikusokat is teljesen letaglózta. Állítólag vastapsot kapott a Kevin Costner által írt és rendezett alkotás, amiben még színészként is feltűnik – mellette pedig olyan tehetségek szerepelnek benne, mint például Giovanni Ribisi, Thomas Haden Church, Luke Wilson, Sam Worthington, Sienna Miller vagy Danny Huston.

A Life.hu írja, hogy Kevin Costner könnyekig hatódott a pozitív reakciók láttán, és külön öröm számára, hogy ezt a pillanatot a gyermekeivel együtt élhette át a cannes-i filmfesztiválon.

Ezt soha nem fogom elfelejteni

– mondta Kevin Costner.

Itt lehet megnézni a Horizont: Egy amerikai eposz magyar szinkronos előzetesét:

 

 

origo.hu

Gigamellű horvát szurkolónő, fantasztikus magyarok - a foci-Eb legjobb szurkolói

ripost.hu

"Nadrágszíjjal kergették apámat, mert bemerészkedett ide" - betonkoporsónak csúfolják a miskolci kockát

borsonline.hu

Pénz üti a markukat: ez a négy csillagjegy garantáltan meg fog gazdagodni

mandiner.hu

Gúnyos orosz üzenet: Zelenszkij azt mondta, kész bármit megtenni a hazája érdekében. Meglátjuk, készen áll-e mindenre

ripost.hu

Egykori testőre kitálal Angelina Jolie piszkos húzásairól

vg.hu

Már gyártják a szuperolcsó kínai villanyautót a lengyeleknél

ripost.hu

A tudósok is kővé dermedtek attól, ami az óceán mélyéről előkerült

mindmegette.hu

Ezzel etetik a szurkolókat a németországi stadionbüfékben

ripost.hu

Most jött a hír: balesetet szenvedett a sikeres sportoló, nem tudták megmenteni

ripost.hu

Bangó Margit lánya tiszta vizet öntött a pohárba az édesanyjával kapcsolatban

ripost.hu

Most érkezett: mentőhelikopter szállt le az M5-ösön, roncsok mindenütt

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Top5: KKevin buja videója vitte a pálmát

SHOWBIZ

Bűn és ártatlanság: Nem enged szabadulni ez a magyar sorozat

SHOWBIZ

Végre kiderült: ők lesznek a Megasztár zsűritagjai

SHOWBIZ

Másodikként sem érzi magát vesztesnek a Next Top Model Hungary versenyzője

SHOWBIZ

Aranykalászos gazda lehet Magyarország következő topmodellje

SHOWBIZ

Dráma: az utolsó megmérettetés előtt eshet ki a TV2 ígéretes topmodell-jelöltje – galéria