RETRO RÁDIÓ

4 év után előmerészkedett a botrányos színész, alig lehet ráismerni a Transformers sztárjára

Létrehozva2024. 05. 20. 19:45

Shia LaBeouf rengeteg botrány főszereplője volt, de teljesen új életet kezdett.

Egykor nagyon fényes jövőt jósoltak Hollywoodban Shia LaBeoufnak, aki a Transformers-szériának köszönhetően óriási sikereket ért el. Úgy tűnt, hogy nagyon jó úton halad, és igazi gigasztár lesz, de elkezdett furcsa dolgokat csinálni és számtalan botrányt okozott a viselkedésével – pár éve pedig megvádolták őt bántalmazással, aminek hatására elvonóra vonult és teljesen megváltoztatta az életét.

UT: Honey Boy Premiere at Sundance 2019
Shia LaBeouf / Fotó: Northfoto

Shia LaBeouf az utóbbi esztendőkben rengeteg energiát fektetett abba, hogy jobb ember legyen. Terápiára járt, letette a drogokat és az alkoholt, majd családot alapított és megszületett a gyermeke. Úgy tűnik, hogy a közvélemény és Hollywood lassacskán kezdi visszafogadni őt, ugyanis hamarosan egy hatalmas produkcióban láthatjuk.

Shia LaBeouf is szerepel a legendás Francis Ford Coppola új filmjében, a Megalopolisban, amit már be is mutattak Cannes-ban.

A kritikusok pedig nehezen tudták eldönteni, hogy minden idők legjobb, vagy legrosszabb alkotásáról van szó, de az biztos, hogy lehetetlenség elmenni mellette szó nélkül, és ettől igazán különleges.

Ott volt Cannes-ban Shia LaBeouf is, aki négy év után először jelent meg a vörös szőnyegen, és a kommentelők szerint fantasztikusan nézett ki – akit érdekel, hogy fest manapság a tehetséges színész, az megnézheti ezen a videón:

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.