Létrehozva: 2023.09.21.

Hányás közeli állapotba került Krausz Gábor a versenyzőitől

Krausz Gábort nem könnyű kihozni a sodrából, de egyik versenyzőjének sikerült. Hangját felemelve szólt rá Rolandra, aki egyenesen rosszul lett versenyzője viselkedésétől…

A Séfek Séfe mai adásában ismét izgalmas pillanatoknak lehetünk tanúi. Azon túl, hogy a csapatfeladat ismét egy meglehetősen nagy kihívás elé állítja Wolf András, Vomberg Frigyes és Krausz Gábor versenyzőit, Ördög Nóra újabb nehezítéssel borzolja a kedélyeket. Egy vegetáriánus indiai bőségtálat kell mindhárom csapatnak készítenie, ami 2 főelemből, 1 köretből és 1 lepénykenyér készítéséből áll. Mindezt úgy, hogy a pirosak, a kékek és a feketék közül egy személy húsz percen át csak az egyik kezével dolgozhat, mert a jobb karját tilos használnia.

Séfek Séfe fekete csapat
A mai adásban is feszültséggel telik meg a konyha (Fotó: TV2)

A fekete csapatnál Balogh Roland vállalja ezt magára, ám séfe teljesen kiakad, látva, milyen balesetveszélyes helyzetbe sodorja magát és csapattársát.

Roland hagymát aprít, és mivel csak az egyik kezét használhatja, Tücsi segít neki. Miután a lány megjegyzi, hogy reméli, nem vágja le az ujját, a cukrász férfi ideges lesz, és rákiabál.

„Ne nyúlj bele! A másik hagymát kérem” – utasította Roland segítőjét.

Ezt meglátva Krausz Gábor hangját felemelve figyelmezteti a párost, hogy azonnal fejezzék be az életveszélyes feladatot, legalábbis úgy, ahogy azt ők csinálták.

„Állj! Ezt nem csináljuk” – emelte fel a hangját.

Roland magára vállalta, hogy egy kézzel dolgozik egy ideig, megmutatja, hogy ő mennyire f.szagyerek

„Amitől egyébként egy kicsit hányok, de ha ő ezt így szeretné csinálni, csinálja. Csak jól” – mondta Krausz.

Séfek Séfe indiai tematika
Ma egy vegetáriánus indiai bőségtálat kell mindhárom csapatnak készítenie (Fotó: TV2)

Mint ahogy azt már megszokhattuk, a csapatverseny nyertes ételének megítélése vendégekre lesz bízva. Az indiai ételek elbírálásában pedig kik lennének hitelesebbek, mint az indiaiak. A kóstolótér velük lesz tele, ahol az ő szavazataik alapján dől el: a feketék, a kékek vagy a pirosak jutnak tovább egyenesen ágon a következő napra, és kiknek kell egyéni főzésben bizonyítani, hogy helye van a versenyben. A mai adásból minden kiderül.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sok a jó téli gumi a piacon, de három megbukott a teszteken

origo.hu

Ingyenes lesz januártól a tömegközlekedés

borsonline.hu

"Éjjel szóltak nekünk" – gyilkosság áldozata lett Nagy Melanie eltűnt rokona

hirtv.hu

Önmagával vitatkozik a baloldal a vendégmunkás-kérdés kapcsán

ripost.hu

Ezt művelte az arcával Vajna Tímea, rá se lehet ismerni – fotó

magyarnemzet.hu

Mi a jelentősége az első gyertyának az adventi koszorún, és miért olyan fontos?

origo.hu

Bayer Zsolt: A migránsok szabadon erőszakolhatnak Németországban - videó

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2023. december 2-8.: Végre lehet szusszanni egy kicsit

ripost.hu

Eltemették Galambos Erzsit, fotókon a búcsúztatása

life.hu

Van megoldás a bakteriális hüvelyfertőzésre: így ismerjük fel(x)

magyarnemzet.hu

Pusztító leleplezés: a most harsogó baloldalnak korábban egyáltalán nem volt baja a vendégmunkásokkal

life.hu

A soha véget nem érő PMS - a tünetek az egyes életszakaszokban eltérőek lehetnek(x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Kísért a múlt? Egy hajszálon múlt a Sztárban Sztár leszek! énekesének sorsa

SHOWBIZ

"Gergő is másoknak írogat" - Kamu lenne a Power of Love egyik párjának szerelme?

SHOWBIZ

Fordulat A Nagy Ő-ben! Jákob Zoli elhidegült a nagy esélyestől

SHOWBIZ

Fájdalmas szakítása inspirálta a Sztárban Sztár leszek! dögös énekesét

SHOWBIZ

Kiderült, ezért tér vissza Szandi a TV2 képernyőjére

SHOWBIZ

Bochkor Gábor szekunder szégyent érez Nádai miatt

SHOWBIZ

Oláh Ibolya bevallotta: majdnem beleroppant a Megasztárba

SHOWBIZ

Íme a Dancing with the Stars idei évadának legsikamlósabb pillanatai