Marics Peti
Az énekesnő 43 évvel ezelőtt írta be nevét a rock and roll nagykönyvébe. Most pedig megírja az utolsó fejezetét...
Dolly neve gyakorlatilag összeforrt a hazai rock and rollal, hiszen zenei pályafutásának első számottevő állomása a Hungária zenekar volt, majd a banda széthullása után elindult a Dolly Roll, ami ma már Dolly Plusssz néven tolja a bugit a rongylábú rajongóknak. A zenekar folyamatosan koncertezik, ezért is volt meglepő az énekesnő bejelentése...
A Bors meghívást kapott Dolly 75. születésnapjára, az Off Kultúrszövőgyárba, ahol együtt buliztunk a Dolly Plusssz formáció tagjaival, pályatársakkal és persze barátokkal. A partin természetesen a rock and roll sem maradhatott el, így a banda a színpadon mutatta be legújabb dalát, a Lesz még folytatás című bulihimnuszt, amit a zenekarba újonnan visszatért Fehér Attila írt, aki egyébként számtalan megasláger szerzője. A fergeteges ünnepség közben az élő legenda az új dalról és a jövőről is mesélt, ami bizony egy nem várt fordulatot is tartogatott és persze az énekesnő hatalmas rajongótáborának is.
"Attilának nagyon sok jó dala van és hosszan kerestük, hogy melyiket is lehetne előszedni."
Amikor meghallottam a Lesz még folytatást, azonnal lecsaptam rá.
"Attilának egyébként voltak más irányú útjai, de végül azt mondta, hogy sokkal jobb itt, mint máshol, így innentől kezdve együtt folytatjuk a pályafutásunkat. Vagyis lesz még folytatás…" – kezdte Dolly, aki azt is elárulta, mekkora árat fizetett az évtizedeken átívelő sikerért. Hiszen a sikert sosem adják ingyen.
"Nagyon nagy árat fizettem én is. Rengeteg mindenről lemondtam. Az az igazság, hogy 1980 óta egyetlenegyszer volt egy 12 napos szabadságom, máskor soha. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan talpon voltam. Ez idő alatt szép sorban elmaradtak mellőlem azok az emberek, akik barátoknak mutatták magukat, de valójában nem voltak azok. Sokszor megbeszéltük, hogy na majd a jövő héten találkozunk, de nyilvánvalóan mindig közbejött egy buli és nekem mindig az volt az első. Aki pedig ezt nem értette meg, az valójában nem volt az én barátom. Akik megmaradtak, ők tudták, hogy mit vállalnak."
Mára kevés barátom van, de ők igaziak
– mondta az interjúban az énekesnő, majd váratlanul ledobta a hírbombát, amire senki sem volt felkészülve.
"Elég sok komoly döntésünk van a jövőre nézve. Attila háta mögött épp negyven év zene van, és ha csak a Dolly Rollt vesszük, akkor mögöttem is valamivel több. Mindkettőnknek lesz egy-egy életműkoncertünk. Attiláét idén december 8-án tartjuk a Ram Colosseumban, ahol mögötte a Dolly Plusssz legénysége és leánysága áll majd, rengeteg sztárvendéggel kiegészülve.
Az én életműkoncertem pedig jövő év decemberében lesz az Arénában. Azután pedig én veszem a kalapom és lelécelek, vagyis abbahagyom a szakmát...
– jelentette be Dolly.