Létrehozva: 2022.11.19.

Erre költi a nyereményt az Ázsia Expressz győztes párosa

Közös jövőjükbe kívánják fektetni a pénzt.

Szerző Buster

Fanni és Armand párosa hamar vált a műsor egyik központi elemévé, hiszen ritkán látni két ennyire különböző embert párként a képernyőn. Fanni nem titkoltan szinte mindentől félt, ami csak szembe jöhetett velük a három országon átívelő kaland során és napról napra harcolt önmagával, és bár sokan talán nem látták, de rendre győzött is. Végül Fanni „gyógyulni” és küzdeni akarása és Armand szeretetteljes megértése és nyugalma egészen a győzelemig repítette őket. 

Nemazalány és Moh
Fotó: TV2

Persze nem szabad elfeledkezni arról a szerencsétlen véletlenről sem, hogy Gyebnár Csekka éppen az utolsó hajsza napjának reggelén kényszerült a játék feladására, miután rosszul lett és mentővel kellett őt kórházba szállítani. De ennek ellenére is kijelenthetjük, hogy ha Fanniék mellől nem pártolt volna el a szerencse a csütörtöki adás végén, akkor is toronymagas esélyesei lettek volna a mindent eldöntő napnak. 
 „Költözésben vagyunk”

A pénteki hajszában emberfeletti energiákat mozgósítottak, és végül ők nyerték a TV2 kalandreality-jét és az ezzel járó 10 millió forintot. Fanni és Moh lakásukban fogadták a Borsot, de a pici kőbányai panel már csak ideig óráig az otthonuk. Nem a nyereményt fordítják majd egy nagyobb lakásra, hiszen már jó ideje tervezik, hogy egy tágasabb lakásba költöznek.
 

Bocs a fennforgásért, de már félig-meddig költözésben vagyunk! Mostanában érett meg bennünk a gondolat, hogy egy nagyobb lakást keresünk. Nem azért, mert nem szeretnénk ezt az apró otthont és nem azért, mert jobb környékre vágyunk, egyszerűen csak nem férünk el

 - mutatott körbe nevetve Nemazalány. Ugyanakkor a párnak már arról is pontos elképzelése van, hogy mire fordítják majd az Ázsia Expressz szabad szemmel is jól látható főnyereményét. Erről Armand mesélt a Borsnak.

Fotó: Baranyai Attila / Bors

"Tervben van egy vállalkozás is"

"A költözés után veszünk egy nem túl hivalkodó, de szép és megbízható autót, és ha minden jól megy - és Fanni is megszerzi a jogosítványt -, akkor még egyet. Tervben van még egy vállalkozás is. Ami a legfontosabb, hogy minden tervünket, így ez a pénzt is közös jövőnkbe szeretnénk fektetni" - árulta el Armand, aki nemrég szerezte meg diplomáját televíziós műsorkészítő szakon, és mivel komoly sportmúlttal rendelkezik, szeretne mielőbb elhelyezkedni valamelyik sportcsatornánál. A szerelmesek arra a kérdésre is választ adtak, hogy alig négy hónapnyi ismeretség után miért döntöttek úgy, hogy nekifutnak a TV2 „kapcsolatgyilkos” kalandjának.

Ázsia expressz győztes
Fotó: Baranyai Attila / Bors

"Lakva ismerszik meg az ember"

"Azt mondják, hogy lakva ismerszik meg az ember és mi ezt nagyon hamar ki is próbáltuk. Még a forgatások előtt összeköltöztünk és úgy éreztük, hogy vagyunk annyira összhangban és érezzük magunkat olyan erősnek együtt, hogy bármi sikerülhet nekünk" - reagált Fanni, akitől Moh vette át a szót. "Nem is fordult meg a fejünkben, hogy bármi gond lehet a kapcsolatunkban. Még poénkodtunk is egymással és mondogattuk, hogy majd Ázsiában kiderül kik is vagyunk és majd jól szétmegyünk, de igazából tudtuk, hogy ez nem történhet meg."

Ha pedig mégis ez történt volna, akkor legalább kiderült volna mindkettőnk számára, hogy tévedtünk egymást illetően

 – fűzte hozzá Armand.

 

Szerző Buster

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Ez ám a megtiszteltetés: Bangó Margit közös dalra hívta Curtist

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell