tóth gabi
Mi történhetett azután, hogy Gyebnár Csekka és Mérai Kata beverekedte magát az Ázsia Expressz döntőjébe? Mentő érkezett a forgatás helyszínére.
Eleve érdekesen alakult a TV2 kalandreality-jének döntő hete, hiszen azt, hogy melyik két páros vehet részt a pénteki, mindent eldöntő hajszán nem csak az erő vagy a gyorsaság döntötte, hanem a szerencse is közrejátszott. A csütörtöki napon hiába futott jó időt Fanni és Moh, mivel nem teljesítettek minden feladatot hibátlanul, így végül pont az a boríték maradt náluk, amiben az alábbi üzenet állt:: számotokra véget ért az Ázsia Expressz. Ez azt jelentette, hogy az utolsó napon az Darinka-Ernő és a Csekka-Kata páros indulhatott a 10 milliós fődíjért.
"Nem vagyunk túl rosszkedvűek, mert annyira mindent beleadtunk a mai napba, hogy ez most tényleg nem rajtunk múlott. Más emberként fogunk hazatérni, egész másként látunk már mindent ennek a kalandnak köszönhetően" – mondta búcsúképpen Armand. Fanni már kevésbé fogadta jól, hogy az utolsó pillanatban kiestek.
"Nem vagyok szomorú, de a Jóisten valahogy mindig ezt csinálja velem. Kicsit elvesztettem a hitemet, de majd biztos visszajön" - kezdte az énekesnő, aki ugyanakkor nagyon hálás az Ázsia Expressznek és Armandnak.
A műsornak köszönhetően rengeteg félelmemet leküzdöttem.
"Az életem során akármi is volt, soha nem éreztem magam elsőnek, és nagyon szerettem volna most az lenni. Ez most egy nagyon rossz érzés” – folytatta elcsukló hangon, mire a többiek és Nóri próbáltak lelket önteni belé.
"A srácoknak és a stábnak köszönöm, hogy elviselték a kibírhatatlan természetemet. Majd az évek biztos kicsit betörnek. Nagyon örülök, hogy eddig itt lehettünk, a Jóistennel majd kibékülök. Most megint haragban vagyunk, de mi mindig kibékülünk, összeveszünk. Mi Armanddal nem fogunk szétmenni, szeretni fogjuk továbbra is egymást, nagyon sokat tanultunk egymásról és egymástól is. Otthon, nyugodt környezetben fogjuk tudni, hogy mindig egymásra koncentráljunk" - fogalmazott a búcsú pillanataiban Nemazalány.
Ugyanakkor a TV2 ajánlójából kiderül, hogy Gyebnár Csekka a végső futam előtt rosszul lett és az is látszik, ahogyan mentő érkezik hozzá. Hogy a színésznő képes lesz-e részt venni az utolsó, mindent eldöntő hajszán, az kiderül péntek este a TV2 képernyőjén, ahol közvetlenül a döntő adás után kezdődik az Ázsia Expressz Kibeszélő.