RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, miért túrták fel Ördög Nóráék csomagjait a reptéren

Maca néni
Szerző
Maca néni
Létrehozva2022. 10. 10. 17:11
Frissítve2022. 10. 10. 17:12

Az biztos, hogy feltűnő lehetett a jordániai főváros repterét ellepő magyar stáb. A helyi erők pepecseltek is velük egy darabig...

Hétfő este végre kezdetét veszi az Ázsia Expressz harmadik évada, vagyis útjára indul a TV2 országokon átívelő kalandreality-je. Ezzel egy időben pedig elstartolt a Nánázsia volog, ami idén egy fontos elemében eltér a korábbi évadok alatt megszokottól. Ördög Nóra ugyanis családja nélkül utazott el a hónapokat felölelő forgatásra. Nánási Pál, Mici és Venci csak kétszer utaztak Nóra után a hetek alatt, így a háttérvlog felvételeit idén jórészt ő forgatta le. 

Fotó: / YouTube

Mindjárt az első epizódban egyfajta kalamajka bontakozott ki, mivel a jordániai főváros repterén kissé bizalmatlanul fogadták a nagy létszámú, színes társaságot. Ráadásul a bőröndök egy része el is tűnt egy időre, így a légikikötőből való kijutás nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan azt az Ázsia Expressz résztvevői elsőre gondolták. No, de miért is lett gyanús a TV2 stábja? Miközben Ördög Nóra a kisbuszban várakozott, ezt is elárulta. Kiderült, hogy első körben a stáborvos bőröndje lett gyanús, hiszen abban értelemszerűen viszonylag sok gyógyszer lapult. Ezután pedig több poggyászt is hosszasan átvizsgáltak, mondván távcsöveket keresnek bennük.

Végül persze mindenki és minden csomag megérkezett a verseny kezdőpontjához.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.