RETRO RÁDIÓ

Ezek voltak az elhunyt Coolio legjobb dalai

The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2022. 09. 29. 22:40

A világon mindenhol gyászolják a váratlanul elhunyt rapikont.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, egyik barátja otthonában elhunyt a raptörténelem egyik legismertebb előadója, Coolio

Az 59 évesen meghalt zenész karrierje során több olyan dalban is részt vett, melyek miatt örökké emlékezni fognak a nevére. Mi pedig összeszedtük ezeket a szerzeményeket.

Fotó: Northfoto

Az első dal, amit meg kell említeni, az egyértelműen a Gangsta's Paradise, ami sokkal jelentősebb mű, mint a Veszélyes kölykök című film, amihez írták. Sőt, sokkal jobban sikerült, mint a szintén jól összerakott eredetije, a Pastime Paradise Stevie Wondertől.

A Gangsta's Paradise volt karrierje csúcspontja, de már az első albumán szereplő Fantastic Voyage című dalával felkerült a slágerlistákra, és ennek köszönhetően megvetette a lábát a hip-hop élvonalában.

Coolio a Gangsta's Paradise mindent elsöprő sikere miatt később gyakran vállalt újabb filmzenéket, és ezek mind erősebbre sikeredtek, mint a normál lemezein szereplő szerzeményei. Elsőként itt a Space Jam első részéhez született Hit 'Em High (The Monstars' Anthem), amiben több szintén legendás kollégájával álltak össze.

Pályafutása második legnagyobb sikere a Nekem 8 című Tim Robbins vígjátékhoz köthető. A C U When U Get There sokáig lerobbanthatatlan volt a slágerlistákról.

Az Affleck-bátyók méltán elfeledett közös filmje, a 200 szál cigi megszületésének annyi értelme volt legalább, hogy a legendás poprock banda, a Blondie elkészíthette a No Exit című slágerük remixét több raplegenda közreműködésével. Köztük Coolióval. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.