tóth gabi
Húsznál is több előadó mondott azonnal igent, amikor meghallották, kikért szól majd a dal szombaton.
Felsorolni is nehéz, kik azok a hazai zenészek, énekesek, akik első szóra mondtak igent a Felidae Hungary Macskatenyésztő Egyesület által szervezett Sztárok az állatokért elnevezésű jótékonysági koncertre. Az eseményre május 14-én kerül sor Szigetszentmiklóson a Kéktó Szabadidőparkban. A rendezvény célja, hogy adományokat gyűjtsenek a hazai és az ukrajnai állatmenhelyek részére. Lapunk megkereste a rendezvény két közismerten nagy állatbarát fellépőjét Zalatnay Cinit és Keresztes Ildikó. A művésznők elmondták, miért különösen fontos, hogy ezekben a nehéz időkben se feledkezzünk meg négylábú barátainkról.
"„Nem titok, hogy szinte már fanatikus módon rajongok az állatokért, ahogyan az sem, hogy évtizedek óta szívemen viselem a gazdátlan állatkák sorsát, vagyis rendszeresen veszek részt adománygyűjtő akciókban. Amikor a szervező hölgy megkeresett az ötletével, hogy szeretne tető alá hozni egy nagyszabású adománygyűjtő koncertet, szinte be sem fejezte az első, mondatát, én már igent mondtam. Amiben csak tudtam, segítettem is, hogy létrejöjjön a szombati gigabuli” – kezdte a Ripost-nak Zalatnay, aki arra kéri az érdeklődőket, hogy ha csak tehetik, hozzanak magukkal kutya- és macskatápot, amit a szervezet eljuttat a hazai és ukrajnai menhelyekre.
„Az én életemben szinte nem telik el úgy nap, hogy ne tegyek félre egy-egy konzervet, vagy egy zacskó tápot, amiket aztán magam fuvarozok el valamelyik menhelyre. Tulajdonképpen gyermekkorom óta ezt teszem és ez már így marad, amíg csak erőm engedi. Ez a koncert hatalmas lehetőség, hiszen rengeteg emberre számítunk majd, mivel a fellépők listája igen szerteágazó. Aki eljön, az egy hatalmas buli részese lesz, azt garantálom” – tette hozzá az énekesnő, aki negyed öttől ad majd félórás koncertet az állatok megsegítéséért.
Keresztes Ildikó sem hezitált, amikor meghallotta, milyen nemes cél érdekében hívják Szigetszentmiklósra. „Az Ukrajnában zajló háború kapcsán természetesen elsősorban az ott élő emberek miatt aggódunk és nekik próbálunk meg segíteni a magunk módján, de nem szabad megfeledkeznünk az állatokról sem, hiszen ők éppen úgy nehéz helyzetbe kerültek. Róluk most elment a fókusz és úgy tudom, hogy a hazai menhelyekhez is kevesebb adomány érkezik, mióta dúl a háború. Ezen a helyzeten szeretne javítani ez a hétvégi koncert és természetes, hogy én is megteszem, ami tőlem telik, vagyis eléneklek pár dalt a jó ügyért” – fogalmazott Ildikó.
Rengeteg hazai sztár lesz ott a bulin...