Létrehozva: 2021.11.30.

Borult a bili: A luxusfeleség páros lábbal szállt bele Jolly barátnőjébe

Egyre inkább élesedni látszik a Farm VIP piros csapatában kialakult ellentét, ami ketté is szakította az egységet. A pirosak nagy része úgy látja, hogy Jolly és Barbi alkotják az egyik tábort, míg ők a másikat.

Hétfő este a Farm VIP háttérműsorában találkozott egymással Szuperák Barbara és Nagy Noémi, akik a piros csapatot erősítették a TV2 kalandreality-jében. A műsorvezető, Demcsák Zsuzsa arra tett kísérletet, hogy elsimítsa az ellentétet, ami a játék során kialakult a Jolly és Barbi, illetve a csapat többi tagja között.

Fotó: TV2

A mulatós sztár barátnője és az egykori luxusfeleség végül nem jutott dűlőre. A Barbie művésznéven ténykedő énekesnő ugyanis még most is nehezen viselte a kritikát, amit játékostársa megfogalmazott vele és Jolly-val szemben.

„Azt éreztem a játék alatt, hogy eszköztelen vagyok, hiszen azon kívül, hogy megpróbálunk tisztán és nyíltan beszélni, nem tudom, hogy mi mást lehetne tenni. Volt egy csapat és volt a Jolly és a Barbie. Így voltunk kettészakadva. És az nem igaz, hogy valaki nem veszi észre, hogy az ember próbál jó szándékkal mondani dolgokat. Olyan nincs, hogy a forgalommal szemben mész az autópályán és nem veszed észre és azt gondolod, hogy ők a hülyék. Csak annyit kellett volna, hogy tényleg odafigyelnek. Vagy csak leülnek öt percre és mérlegelnek, hogy biztos nekik van-e igazuk. Barbie sosem kérdezett, csak utasított és egy idő után mindenkinek ebből lett elege” – mondta Barbie szemébe Noémi a Farm VIP háttérműsorában.

Egymásnak feszült Szuperák Barbie és Nagy Noémi (Fotó: TV2)

Jolly kedvese erre ismét sértődötten reagált és közölte egykori játékostársával, hogy éppen benne csalódott a legnagyobbat. „Nem volt bennem félelem a védettségi játék és a farmgyűlés előtt. Inkább csalódottságot éreztem, mert olyan embereknél kezdtem észrevenni furcsa momentumokat, akiktől nem vártam. Elindult a taktika. Mindenki féltette a hátsóját. Nekem nem tetszett, hogy egy-két ember azonnal elkezdett máshogy állni a másikhoz. Ott volt például a Noémi is. Benne csalódtam a legnagyobbat” - vágott vissza az énekesnő, akinek szavaira Noémi azonnal reagált.

„Én szóltam, hogy meneteltek egy szakadék felé, te pedig megsértődtél rám, hogy én nem ugrottam veletek vígan. Azt gondolom, hogy én a hülyeségben nem tudtalak tovább támogatni titeket. Ott voltam, fogtam a kezed, kedves és türelmes voltam veled. Próbáltam segíteni. De van egy határ...– mondta az egykori luxusfeleség.

Hogy a ma esti farmgyűlésen csúcsosodik-e az ellentét, az kiderül kedd este a TV2 képernyőjén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

Íme a magyar Elvis Presley: „Nem vagyok imitátor, én énekes vagyok”

SHOWBIZ

Nagy bejelentést tett Ördög Nóra – aztán jött a hideg zuhany

SHOWBIZ

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

SHOWBIZ

Elárulta a Next Top Model Hungary zsűritagja, kiből lesz sikeres modell

SHOWBIZ

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető