„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER
Létrehozva: 2021.11.26.

Többen kipécézték Jollyékat: Szét akartak robbantani minket

A szerelmeseket váratlanul érte a celebek áskálódása. Úgy érzik, hogy a Farm VIP-ben többen azon munkálkodtak, hogy összevesszenek.

Szuperák Barbinak és Jollynak meggyűlt a baja a versenytársakkal a Farm VIP-ben. Többen kipécézték maguknak a szerelmespárt.

Jollyék úgy érezték, hogy szét akarták robbantani őket a versenytársaik (Fotó: TV2)

„Abban a hitben költöztünk a Farmra, hogy ez egy összetartó csapat lesz, akik segítik, támogatják egymást, de néhány játékosnál rövid idő alatt lehullt a lepel. A kezdeti harmónia után sokszor inkább széthúzás, egymásra mutogatás volt, és mivel a piros csapatban mi voltunk az egyedüli pár, minket pécéztek ki maguknak. Szét akartak robbantani minket, taktikáztak, apró dolgokból óriási feszültséget generáltak, de bárhogy is próbálkoztak, nem tudtak megtörni minket. Sőt” – mondta a Story-nak Jolly, aki már két és fél éve alkot egy párt Barbival. Nagy az összhang közöttük, ez pedig annak is köszönhető, hogy egyenrangú félként tekintenek egymásra. „Nem akarunk uralkodni egymáson, mindent megbeszélünk, és szerintem ez nagyon fontos. A nap huszonnégy órájában együtt vagyunk, de nem tudunk ráunni egymásra!” – tette még hozzá.

A szerelmeseket nemcsak a versenytársaik „támadták be”, hanem a követőik is, akik a TV2 műsorának köszönhetően most jobban beleláthatnak az énekespár kapcsolatába. Jolly egyik bejegyzése alatt tűnt fel egy rajongó, aki a mulatós exfeleségéhez hasonlította a jelenlegi barátnőjét, így szólt be nekik.

„Annyira nem illik hozzád az a kislány. Semmi nőiessége, semmi tapasztalata, Suzy nyomába sem érhet” – írta a követő.

Bár Jolly többnyire törölni szokta a durva és illetlen kommenteket, ezt mégsem távolította el. Minden bizonnyal csak elsiklott a figyelme felette.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Ez gyors volt! Máris Dárdait siratják a németek

mandiner.hu

Miféle futballünnepre készül a koszovói kapitány?!

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

mandiner.hu

Kanyarban előzi a GYSEV a MÁV-ot: jönnek a legújabb Inter City-k

origo.hu

Magyar Péter uszítására támadtak rá az erőszakos tüntetők a Hír TV stábjára

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott