5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Kiborult Majka versenyzője: Elmondta, miért esett ki a Sztárban sztár leszek!-ből

Kiborult Majka versenyzője: Elmondta, miért esett ki a Sztárban sztár leszek!-ből
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2021. 10. 05. 05:20

Vincze Liza mindent megtett, de ahogy a Borsnak elmondta, a rosszindulattal nem tudta felvenni a versenyt.

Vasárnap este jobbnál jobb produkciókkal robbant be a Sztárban sztár leszek!, ám az este végén valakinek távoznia kellett a versenyből.

Fotó: TV2

Elsőként amúgy is szörnyű érzés kiesni egy versenyből, de Vincze Liza különösen csalódott volt. Igaz, legbelül talán számított is erre, hiszen már a versenybe jutása is nagy port kavart. Majka csapatába került, aki a válogatón felvállalta, a lány apukája régi jó barátja, összejárnak, jól ismerik egymást.

Így utólag talán ezt rosszul tette, mert ezután indult el a lavina, ami talán Liza vesztét okozta vasárnap este. A nézők egy része szerint, Majkának eleve nem Lizát kellett volna eljuttatnia az élő adásig, és mivel a kommentek között több helyen is feltűnt az információ, miszerint Liza édesapja (Vincze Gábor focista testvére) Majka jó barátja, így a protekció vádja is erősen ráégett a lányra, ahogy Majkára is.

Bárhogy is, Majka erős kezű mesterként, Liza előadása után egyáltalán nem volt elfogult: elmondta, hogy a lánynak nem sikerült belelazulnia a feladatba így nem jelenet meg a színpadon a világhírű szexi díva, Jennifer Lopez. A műsor végi szavazáson pedig kiderült, a közönség tetszését egyáltalán nem nyerte el a produkció. De vajon Liza előadását, vagy inkább a róla keringő pletykákat értékelték inkább? A versenyző szerint, az utóbbi történt. Adás után kirobbant belőle a csalódottság!

20211003 Sztárban sztár leszek 2021 fotó: Szabolcs László

„Nagyon csalódott vagyok! A középdöntő óta rengeteg negatívumot kaptam az emberektől és sajnos nem tudtam annyira jó produkciót hozni, hogy ezzel még őket is lenyűgözzem. Megmaradt a véleményük! Ahhoz, hogy továbbjussak, el kellett volna kápráztatni mindenkit” – kezdte Liza, aki szerint, ha valóban protekció útján került volna a műsorba, tovább maradhatott volna versenyben.

„A rosszindulatot a családom miatt kaptam, azért, mert sokan úgy vélték, a szereplésem protekciónak volt köszönhető, de ha az lett volna, akkor most is simán továbbjutottam volna. Nagyon igazságtalannak érzem a nézők döntését. Én próbáltam bizonyítani, próbáltam magamból kihozni a maximumot – fejezte be csalódottan a lány, aki a jövőben is szeretne énekléssel foglalkozni, nem adja fel az álmait.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.