Létrehozva: 2021.03.05.

Tóth Andi önmaga ellensége: megszólalt egy bennfentes

Szakmai berkekben köztudott, hogy az énekesnő menedzser nélkül építi a karrierjét. Tóth Andi önmaga ellensége volna? Azért választotta ezt az utat, mert állítása szerint korábbi menedzserei meglopták őt. Most megszólalt a másik oldal.

Korán jött a siker, Tóth Andi önmaga ellensége volna? 15 évesen robbant be a hazai könnyűzenei életbe, az egyik tévés tehetségkutató megnyerése után számtalan fellépés várta.

Tóth Andi egymaga próbál boldogulni, de eddig nem sikerült stabil karriert felépítenie. (Fotó: Bors)

Többet hallunk róla botrányai, konfliktusai, durva beszólásai és lenge öltözéke kapcsán, mint a slágerei okán. Interjúiban rendre elmondja, hogy kollégáihoz képest nehezített pályán mozog, mert egymaga építi a karrierjét, nincs menedzsere, igaz, nem is kell neki, mert mindenki csak le­húzta.

„Nemhogy segítettek, az utolsó bőrt is lehúzták rólam, és megloptak” – nyilatkozta nemrégiben a Borsnak. „Az ember próbálkozik, a harmadik, negyedik, ötödik menedzsmenttel is, de amikor rájön, hogy a legtöbb a fizetése nyolcvan százalékát lenyúlja, és ott tart, hogy sem munkája, sem pénze, hogy az albérletét fizesse, akkor lépnie kell.”

A Bors megkereste az énekesnő egyik volt menedzserét, Spaics Igor marketing reklám- és médiaszakembert, aki hosszú évek óta dolgozik együtt ne­ves márkákkal, valamint előadókkal. Amikor szembesítették Andi szavaival, nem volt meglepve, ő is hallotta a nyilatkozatokat.

Tóth Andi túl önfejű, és rendkívül bizalmatlan, állítja a volt menedzsere (Fotó: Bors)

„Andit 2016-ban ismertem meg az akkori A Dalban, Berkes Olivér menedzsere voltam, együtt kerestük meg Andit, hogy van-e kedve duettet énekelni” – nyilatkozza lapunknak a szakember. „A közös munkánk jól indult, bár még mielőtt szerződtünk, javasoltam neki, hogy nézzen körül a „menedzserpiacon”, és úgy válasszon engem, ha ezek alapján is engem akar, de közölte, ő nem keres mást, velem képzeli el a szakmai jövőjét. Rö­vid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy nehéz lesz vele együtt dolgozni. Andi nagyon határozott nő, talán túlságosan is az. Nem hallgat az idősebbre, tapasztaltabbra, sem a szakmára, emellett rendkívül bizalmatlan, alapból azt feltételezi, hogy át akarják verni. Pedig nem kevés jó ember volt körülötte, senki sem akarta – a szavaival élve – lehúzni.”

A menedzser szerint Tóth Andi karrierjét valójában csak egyvalaki gáncsolja: „Andi legnagyobb ellensége saját maga. Szomorú ezt kimondani, de így van” – magyarázza a menedzser. „A tehetséghez nem fér kétség, sőt szuper tehetséges énekesnő, de az előrejutása esetleges. Nem tudatos, amit csinál, ösztönből teszi, amit tesz, így nagyon nehéz lesz stabil karriert építeni. Van az a piaci szegmens, ami ideig-óráig támaszt adhat neki, vagy a siker illúzióját keltheti, de neki tudatos építkezéssel teljesen máshol lenne a méltó helye. Természetesen drukkolok neki, hogy sikerüljön megvalósítania az álmait.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor