Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.04.

Szlávik János előre megjósolta a világjárványt

Szlávik János 2018-ban elmondta egy interjúban, hogy jön egy vírus, ami állatról emberre terjed majd, Ázsiából érkezik és nagy lesz a halálozási aránya.

Szlávik János 2018-ban egy interjú során megemlítette, hogy a világnak fel kell készülnie egy esetleges pandémiára, ugyanis bármikor létrejöhet egy olyan vírusmutáció, amely emberről emberre terjed. Ez pedig a távol-keletről fog indulni, ugyanis az állategészségügyi előírások ott teljesen mások.

Szlávik János szerint lehetett sejteni a vírus elterjedését, mert az állattartás a Távol-Keleten nagyon veszélyes, kevés a szabályozás.
Fotó: ATV

„A legnagyobb veszélyt az emberiség számára egy olyan vírusfaj jelenti, amely nagyon gyorsan hozhat létre világjárványt, és rengeteg halálesettel járna. Ennek a madárinfluenza egyik törzse felel meg, az a törzs, amely jelenleg Kínában található, és első körben madárról emberre terjed. Ez negyven százalékos halálozással jár, de ez a vírus még nem terjed emberről emberre. Én attól félek, hogy bizonyos mutáció folytán ez emberről emberre fog terjedni” – idézte egy 2018-as interjúból Szlávik János szavait Tatár Csilla. A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa elmondta, valóban lehetett sejteni, hogy egy esetleges világjárvány fenyegethet, hiszen az ázsiai országokban nagyon veszélyes az állattartás, és kevés a szabályozás.

„Néhány évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet már kijelentette, hogy egy olyan járvány jön, ami állatról emberre terjed, és a távol-keletről érkezik. Ott teljesen mások az állategészségügyi előírások. Mindannyian tudjuk, hogy a vadállatokban, denevérekben több száz vírus is létezik, olyanok is, amiket még nem ismerünk, és várható volt az, hogy az ottani állategészségügyi előírások miatt számtalan kapcsolat keletkezhet a vadállatok és az ember között. Olyan kapcsolat, ami az európai országokban elképzelhetetlen” – jelentette ki Szlávik János, aki még több érdekességet is elárul a Mondd el Tatár Csillának legújabb epizódjában vasárnap 22:20-kor az ATV-n, és hétfőn 18.00-kor a Spirit FM-en!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Szoboszlaiék utolsó esélye jön: így búcsúzhat szépen Klopptól a Liverpool

mandiner.hu

Nyugaton végre megfejtették, miért menekülnek a németek Magyarországra

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SHOWBIZ

Válása miatt kapott hideget-meleget Szabó Ádám felesége

SHOWBIZ

„Elkezdett flörtölni velem...” – kiakadtak Petrán a Házasság első látásra nézői

SHOWBIZ

Mesterséges intelligencia írt dalt Bochkor Gábornak

SHOWBIZ

Házasság első látásra: dönthettek a párok a válásról, mindenki ledöbbent a választásokon - videó

SHOWBIZ

Emlékszel még A klinika szereplőire? Így néz ki ma Udo, Elke nővér és Brinkmann professzor