RETRO RÁDIÓ

Republic és Bagossy Norbert A Dal 2021-ben

Republic és Bagossy Norbert A Dal 2021-ben
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 02. 19. 13:00

A Duna Televízió nézői szombaton 19.35-től ismét lebilincselő élő show-ra számíthatnak: a Republic együttes és Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company énekese közös extra produkcióval készül A Dal 2021 negyedik, egyben utolsó válogató adására.

A három évtizede töretlen népszerűségű Republic és Bagossy Brothers lép fel szombat este A Dal 2021 műsorában! Nem lesz idegen számukra a közös zenélés, több sikeres fellépést tudhatnak maguk mögött.

„Öt-hat évvel ezelőtt Gyergyóban egy hideg koncerten eljátszottunk néhány dalt, éreztük, hogy a Bagossy Brothers Company az a fajta zenekar, amelyik nagy értéket fog képviselni a magyar popzenében, és a jóslataink beváltak„ – mondta Boros Csaba, az EMeRTon-díjas együttes frontembere.

A Republic és Bagossy Brothers esetében két generáció egymásra találásáról van szó, aminek köszönhetően azóta már több közös dal született.

„A Republicot gyerekkoromban rengeteget hallgattam anyukám kis piros walkman-jén. Ugyanazt a lelki világot képviseljük, isteni áldás, hogy most együtt írjuk a dalokat” – tette hozzá Bagossy Norbert, a tavalyi év férfi előadója.

A szinte családi együttműködésben játszó zenészek örömmel tettek eleget A Dal 2021 felkérésének.

Nem igényelt sok próbát a mostani produkció, mert benne van a kézben és a hangban.”

A produkció további különlegessége, hogy Boros Csaba a zenészi pályája mellett a Petőfi Rádió Minek nevezzelek című műsorát vezeti, amelyben a jubileumi show valamennyi versenyzőjével készített interjút.

”A Dal fórum arra, hogy sok tehetség megmutassa magát és dalát, ráadásul sok fajta stílusban mutatkoznak meg az előadók.”

A dalválasztóval kapcsolatos kulisszatitkokért és exkluzív interjúkért érdemes az M2 Petőfi TV-re kapcsolni közvetlenül A Dal 2021 adása után. A Dal Kulisszában 21.50-től az előadók és a zsűri tagjai is reflektálnak a show-ban látottakra, valamint hétről-hétre számtalan érdekességgel szolgálnak a produkciókról.

A Dal 2021 – március 13-ig szombatonként 19.35-től a Duna Televízió műsorán!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.