RETRO RÁDIÓ

Hatalmas siker, állva tapsolta a közönség a Puskás-musicalt

Hatalmas siker, állva tapsolta a közönség a Puskás-musicalt
sk
Szerző
sk
Létrehozva2020. 08. 21. 06:50

Az előbemutató mindkét előadása parádésra sikerült.

1945. augusztus 20-án, 75 éve játszott először a magyar labdarúgó-válogatottban Puskás Ferenc. Az évforduló tiszteletére készült Juhász Levente, Szente Vajk és Galambos Attila zenés színdarabja, a Puskás-musical, amelyet állva tapsolták a nézők a darab előbemutatójának mindkét előadásán – számolt be róla a Nemzeti Sport.

A látványos, színpadi reptető technikát is használó előadásban a színészek úgy mutatják be Puskás történetét, hogy megvalósuljon az alkotók terve: ez nem egy „focimusical”, hanem egy hőstörténet, a világ legismertebb magyarjának története.

Fotó: Puskás, a Musical/Facebook

Szabó László producer Puskás Ferenc szavaival köszönte meg a társulat munkáját. „Öcsi bácsi egyszer azt mondta nekem, a technikai tudás mellett az a legfontosabb, hogy élvezd a pályát. Ugyanezt kívántam a társulatnak is a mai előbemutató előtt, hogy élvezzék a színpadot, amely az ő pályájuk, és élvezzék a sikert is, amely megérdemelten érkezett meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.