„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER
Létrehozva: 2020.08.10.

Éveket vártunk erre, Puskás Ferenc is ott lesz a FIFA 21-ben

A legendáért a magyar rajongók mellett a spanyolok is lobbiztak.

Megvalósult a magyar szurkolók és játékkedvelők nagy álma. Ősztől Puskás Ferenc karakterével is focizhatunk a FIFA 21 számítógépes játékban – jelentette be a gyártó EA Sports.


MTI Fotó/Magyar Fotó: Csörgeő Tibor

Az Aranycsapat kapitánya a legendák között lesz megtalálható, s már a kártyája is elkészült.

„Kevés olyan játékos van, aki olyan magasan helyezkedik el a futballtörténelemben, mint Puskás Ferenc. A széles körben a „valaha volt egyik legjobb csatárként” emlegetett Puskás három BEK-győzelemre vezette a Real Madridot. Cselezési képességével, mozdulataival és tökéletesen időzített befejezéseivel járult hozzá a madridi klub legdicsőségesebb pillanataihoz. Puskás továbbá a világbajnokság döntőjébe is bejuttatta Magyarországot – 84 gólt szerzett 85 válogatott mérkőzésen. A FIFA a Puskás-díjat annak a játékosnak adja, aki a legszebb gólt szerezte az adott évben. Csak elképzelni lehet, milyen volt az a férfi, akinek góljairól díjat neveztek el” – írta Puskásról az EA Sports.

A Puskás ügyek magyarországi nagykövete, Szöllősi György is üdvözölte a bejelentést.

„Hosszú évek reménykedése, lobbizása, a magyar és a madridista szurkolók kommentjeinek, szavazatainak, lájkjainak, posztjainak ezrei, szakcikkek, ajánlások, blogbejegyzések tucatjai után Puskás Ferenc – így, ékezettel – bekerül az EA Sports FIFA21 játékba, olyan legendákkal együtt, mint Davor Suker, Xavi, Bastian Schweinsteiger vagy Éric Cantona. Ez pedig azt jelenti, hogy a legismertebb magyar, Puskás Ferenc a világszerte értékesített Panini-kártyák után ott lesz a „fifázó” gyerekek százmillióinak a képernyőjén és gondolataiban is, újabb nemzedék ismeri meg. A világfutball 21. századi sztárja, a FIFA21 egyik hivatalos „ikonja” a magyar Puskás Ferenc! Nincs a FIFA21 ikonjai között olyan legenda, aki korábban született Puskás Ferencnél, ezért is különösen nagy szó, hogy bekerült a többnyire a közelmúltban visszavonult szupersztárok közé.” – írta közösségi oldalán a Nemzeti Sport főszerkesztője.

Puskás Ferenc minden idők egyik legismertebb magyar embere olimpiai bajnoki címet és világbajnoki ezüstöt nyert a magyar labdarúgó-válogatottal, majd a Real Madrid vezette BEK-sikerekig.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

A NAP KÉPE

Tündöklő olimpikonok, a legszebb lányokkal támadunk a párizsi olimpián

A NAP KÉPE

Se bugyi, se más, átlátszó semmiben pózol a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Kitolt popóval pucsít a medencében a tetovált álomnő

A NAP KÉPE

Csupasz csodamellek: derékig tolta ruháját a vadóc álomnő

A NAP KÉPE

Melltartó nélkül óriási kebleivel sokkol a szexi szomszédlány

A NAP KÉPE

"Az volt az álmom" – kisfiáról beszélt Lékai-Kiss Ramóna férje

A NAP KÉPE

Bevágott a bugyi: szemérmetlenül pucsított a kamera előtt a szexi kebelcsoda

A NAP KÉPE

Így csókolta szerelmét Lékai-Kiss Ramóna, fotók a magyar kéziünnepről