RETRO RÁDIÓ

Ma este kiderül, melyik dal lesz A Dal 2020 győztese, megszólalt a zsűri

Ma este kiderül, melyik dal lesz A Dal 2020 győztese, megszólalt a zsűri
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 03. 07. 07:40

Szombat este végre kiderül, melyik dal lesz az év slágere A Dal 2020-ban. A végső győzelemre nyolc produkciónak van esélye és nem túlzás, hogy a finálé bőven tartogat meglepetéseket. A Ripost megkérdezte a négy zsűritagot, Vincze Lillát, Nagy Ferót, Apáti Bencét és Pély Barnát, hogy szerintük ki lesz a befutó!

Elképesztő izgalmakat ígér A Dal 2020 szombat esti fináléja! Elég csak arra gondolni, hogy Orsovai Reninek önmagával kell megküzdenie, hiszen a Rácz Gergővel közös, Mostantól című dala is bejutott a döntőbe és a Nene énekesnőjeként is finalista lett.

A Tortuga és a Fatal Error zenekar helyzete is érdekes, hiszen ők általában együtt szoktak turnézni, most pedig egymás ellen küzdenek. De hogy közülük mely produkciói előadói építhetik tovább zenei karrierjüket a 75 millió forint összértékű nyereményből? Nos, arról egyelőre a zsűri is csak tippelni tud, igaz, a döntés most a nézők kezében van. Mind a 30 produkciónak nagy kiugrási lehetőség a Duna Televízión futó dalválasztó, különösen a zenei pályájuk elején járó tehetségeknek, akik ezáltal országos ismertségre tehetnek szert, hiszen a műsor négyfős zsűrije a közönséggel kiegészülve az év magyar slágerét keresi.

Apáti Bence a legnépszerűbb dalra tippel

Fotó: Sulyok László

Apáti Bence több szempontot is figyelembe vett az esélylatolgatásakor, de teljes bizonyossággal nem tudta megtippelni a verseny végkimenetelét. A döntőbe került dalokat egytől egyig jónak tartja, szerinte a közönségen fog múlni minden, így a legnépszerűbb dal lesz az év magyar slágere. „Több dalnál is dallamtapadásom van, nagyon tetszenek. A rockzenekarok rajongói biztos rengeteg szavazatot küldenek majd SMS-ben, ahogy valószínűleg Orsovai Reni diákjai is aktívak lesznek. Az ő esetében az is kérdés, hogy a két produkció közül melyik formációt támogatják jobban a rajongói. Továbbá azzal is számolni kell, hogy egyes dalok felrobbantották az internetet ezeket tartom a legesélyesebbnek” – mondta a Ripost-nak Bence.

Pély Barna több szempont alapján értékel

Fotó: Kaszner Nikolett / MTVA

Pély Barna nem tagadja, vannak olyan dalok, amelyeket jobban kedvel a többinél, de a végső győztest nem szeretné megnevezni.

„Én már annak örülök, hogy van egy olyan műsor, amiben a dalszerzők és előadóművészek professzionális körülmények között megmutathatják a legfrissebb dalaikat a nagyközönségnek. Természetesen vannak olyan dalok, amiket jobban kedvelek, vagy jobbnak tartok, de tiszteletben tartom mások ízlését és véleményét. Én úgy gondolom, hogy bármilyen döntést hozunk közösen a közönséggel együtt A Dal 2020 döntőjében, annak örülni fogok” – kezdte a Ripost-nak Barna, aki azt is elárulta, több szempont szerint értékeli a produkciókat.

„A legfontosabb a fülbemászó dallamív, a jó szöveg, a jó hangszerelés, és a karizmatikus előadás. Ezeknek a finom ötvözete egy jó dal. Ez nem egy tehetségkutató műsor. Itt a jó dalokat keressük. Azokat, amik a pop-rock kultúránk részét képezhetik, és gazdagabbá tehetik azt a zenei világot, amihez majd nosztalgiázva visszanyúlhatunk az elkövetkező évtizedekben.”

Nagy Feró három dalt tart esélyesnek

Fotó: Sulyok László

A Beatrice frontembere nem szeretné befolyásolni a nézőket, de azt elárulta, hogy számára három produkció kiemelkedik a nyolc közül.

„Három döntős produkció is van, amiknek drukkolok. Ha közülük győz valamelyik, az számomra megnyugvás lesz, mert akadt egy-két olyan dal, ami sajnálatos módon nem került be a döntőbe, pedig ott lett volna a helye. Viszont nem szeretném elmondani, kiknek drukkolok, mert az egyrészt nem lenne etikus, másrészt pedig nem szeretném befolyásolni a nézőket. Drukkolok a gyerekeknek, és akárhogy is lesz, tiszteletben tartom a közönség döntését. Mi szakmailag nézzük a versenyzők teljesítményét, a nézők viszont ízlés alapján eldöntik, miből lesz sláger. Talán ez a két vélemény néha ellentétes, de attól szép ez a műsor” – mondta el a Ripostnak Nagy Feró.

Vincze Lilla: A pontszámaimból lehet következtetni

Fotó: Sulyok László

A Dal 2020 zsűrijének egyetlen hölgytagja akárcsak tavaly, most is rendkívül jól érezte magát az idei évadban, főleg, mert a dalok magyarul szóltak, ráadásul akusztikus formában is előadták mindegyiket. Az énekesnő szerint az akusztikus feldolgozás megmutatta a produkciók gyengeségeit és erősségeit, ez alapján pedig még árnyaltabb képet alkothattak a zsűritagok a dalokról. Lillának természetesen van kedvence, ám zsűritagként nem tartja etikusnak közhírré tenni a véleményét.

„Egy zsűritag maradjon pártatlan, mert a mi pozíciónkban az a korrekt. Vannak kedvenceim, és aki figyelmesen követte az adásokat, a pontszámaimból és az értékeléseimből ki is következtetheti, melyik dal győzelmének örülnék” – mondta el a Ripost-nak a Napoleon Boulevard énekesnője, aki úgy gondolja, összességében mindenki győztes.

„Harminc produkció jutott be idén a selejtezőkbe, amiket több száz dal közül választottunk ki. Véleményem szerint mindenki, aki bejutott ebbe a harmincba, építkezhet ebből a műsorból, illetve az itt szerzett tapasztalatokról. Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy dalválasztó műsor, nem pedig énekverseny. Sokat számít, hogy egy dalnak milyen a hatása, a szövege. Ezért is örültem, hogy idén csak magyar nyelvű dalokkal lehetett nevezni” – fogalmazott az EMeRTon-díjas énekesnő, aki arra biztatja a fiatalokat, hogy legyenek a zenében bátrabbak, újító szelleműek.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.